Starity

Közös turnéra indul Demi Lovato és Nick Jonas

2015. október 27. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több éves barátság, számtalan együtt szerzett dal és egy közös lemezkiadó után ezúttal turnézni indul együtt Demi Lovato és Nick Jonas.

hirdetés

Demi Lovato vasárnap este még Hilary Clinton születésnapi rendezvényén énekelt, hétfő reggel viszont már Nick Jonas társaságában volt látható, ugyanis fontos bejelentenivalójuk volt rajongóik számára. A két jóbarát elsőként a Good Morning America stúdiójába látogatott el, ahol hivatalosan is megerősítették a közös turnéjukkal kapcsolatos pletykákat.

A 2016. június 24-én kezdődő koncertsorozat a Future Now nevet viseli, és több mint 40 észak-amerikai állomásból áll, ahol egyenrangú partnerhez méltóan mindketten ugyanannyi időt fognak a színpadon tölteni.

Mindketten elértük a karrierünk azon pontját, ahol úgy éreztük, hogy miért nem állunk össze, hiszen a Safe House-t megalapítva, most már van egy közös vállalkozásunk is, ezért egyesítve erőinket, az eddigi legnagyobb és legjobb turnéval indulunk útnak. Az egész kulcsa, hogy a jövőbe tekintsünk, ezért is neveztük el Future Now Turnénak. Az előrelépésről szól mindkettőnk számára, nem csak egyénenként, hanem egységként is

– nyilatkozta Nick.

A Disney egykori üdvöskéi nem most dolgoznak először együtt turnén, példának okáért a 23 éves énekesnő 2014-es Neon Lights névre keresztelt fellépéssorozatának Nick volt a zenei és kreatív producere.

Tagja voltam a turné kreatív csapatának, és az, hogy a kulisszák mögött tevékenykedhettem jó móka volt, de most, hogy ebbe együtt vágunk bele, mindkettőnk számára nagyon különleges.

 Lovato reméli, hogy nem csak ők, de rajongóik is élvezni fogják a turné minden pillanatát.

A legfontosabb dolog, hogy megoszthassuk a rajongókkal ezt az élményt, akik már évek óta támogatják a zenénket.

 A #FutureNowTour hashtag a bejelentést követően azonnal a világtrendek első helyén kötött ki a Twitteren, így aggodalomra semmi okuk. Köszönetképpen pedig a napot egy ingyenes koncerttel zárták az Irving Plázában, és együtt ünnepeltek izgatott rajongóikkal.

Arra a kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy világ körüli turné legyen, Lovato sejtelmesen azt felelte, hogy még megátják.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek