Kilencedik gyermekét várja Eddie Murphy
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész barátnője, Paige Butcher jövő tavasszal ad életet szerelmük gyümölcsének.
Eddie Murphy párja, Paige Butcher jövő májusban ad életet első gyermekének, ám a kicsi immár a kilencedik Murphy-baba lesz, ugyanis a színésznek öt gyermeke (Bria, Myles, Shayne, Zola és Bella) született exfeleségétől, Nicole Mitchelltől; legidősebb fiának (Eric) Paulette McNeely adott életet; de Tamara Hood is megáldotta egy fiúval (Christian), Mel B pedig kislányt (Angel) hozott a világra nyolc évvel ezelőtt.
Ugyan korábbi kapcsolatait tekintve kicsapongónak tűnhet, az 54 éves színész, azonban láthatóan nagyon boldog civil barátnőjével, akivel négy éve alkot egy párt. Eddie és Paige ugyan mostanában nem igazán jelent meg együtt a nyilvánosság előtt, amiből sokan arra következtettek, hogy megromlott a szerelmesek viszonya, ám erről szó sincs, Paige csupán azt szerette volna, ha a média nem szedi ízekre a kapcsolatukat.
Egy híres emberrel randizom, ez pedig óvatosságra intett a közösségi média használatát illetően. Úgy éreztem, túl sok információt osztok meg a nyilvánossággal, túl nagy bepillantást engedek a magánéletünkbe. Éppen ezért most már igyekszem magánügyként kezelni a dolgainkat, már amennyire ez lehetséges
– nyilatkozta a szőke szépség 2013-ban a Vanity Fairnek adott interjújában.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.