Starity

Eredetileg cápakutatónak készült Király Viktor

2015. november 09. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai Voice-ban bizonyító énekes elárulta: a saját családja nem látta benne a tehetséget gyerekkorában.

hirdetés
Eredetileg cápakutatónak készült Király Viktor
Fotó: NBC

Király Viktor ugyan New Yorkban született és az Egyesült Államokban nőtt fel, mégis Magyarországon lett belőle sztár, méghozzá a Megasztár című tehetségkutató műsornak hála – ezzel pedig bebizonyította: nem csak nővére, Linda tehetséges a családban. Gyerekkori éveiről a Blikknek mesélt az énekes, aki jelenleg az amerikai Voice-ban képviseli hazánkat.

Nagyon jó gyerekkorom volt. New Yorkban születtem, ám sokat költöztünk, de ez engem nem zavart. Végül egy csendes kertvárosban telepedtünk le, Long Islandban, a neve Great Neck. Ott indult a gyerekkorom, amelyből sok jó emlék maradt meg. Sőt az igazán erős barátságaim is ebből az időből vannak, és a mai napig tartanak

– elevenítette fel Viktor, aki gyerekkori ambícióiról is mesélt a fent említett lapnak, és elárulta: a cápák vonzották legjobban, így nem csoda, hogy e fenséges állatokkal szeretett volna foglalkozni cápakutatóként. Ám a zene közbeszólt: ikertestvérével, Bennel garázsbandát alakítottak.

Én doboltam, Ben pedig gitározott. Egyébként nagyon jó dolog ám, ha van egy ikertestvéred. A legjobb dolog, hogy mindig van melletted valaki, aki tényleg megért és nem kell magyarázkodni. Köztünk nem nagyon volt konfliktus, hiszen teljesen más ízlésünk van mindenben, ruhában, kajában, csajokban. Talán amikor még egészen kicsik voltunk, néha ment a harc, hogy ki az erősebb. Ilyenkor mindig Ben nyert

– mesélte az énekes.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek