Starity

The Originals: A testvérek kapcsolata erős, semmi sem állhat közéjük

2015. november 20. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy azt már megszokhattuk az ősi vámpírcsalád esetében, ismét kezdetét vette a háború Klaus és Elijah között, ám Joseph Morgan elárulta: semmi sem állhat a testvérek közé.

hirdetés
The Originals: A testvérek kapcsolata erős, semmi sem állhat közéjük
Fotó: The CW

Azt már megszokhattuk, hogy mindig van miért megorrolniuk egymásra az ősieknek, és ez ezúttal sincs másképp, hiszen Klaus és Elijah ismét háborúban állnak egymással, mivel Klaus tudomást szerzett arról, hogy mintegy ezer évvel korábban a testvére megigézte élete első szerelmét, Aurorát, és azt parancsolta neki, hogy hagyja el. (Elijah természetesen jó okkal akarta megleckéztetni Klaust, hiszen akkoriban szerzett tudomást arról, hogy fivére ölte meg az anyjukat, tettét pedig apjukra, Michaelre akarta fogni.)

Az ősi hibridet életre keltő Joseph Morgan az E! Newsnak árulta el a folytatás kapcsán, hogy véleménye szerint a Mikaelson-testvérek mindig kitartanak majd egymás mellett annak ellenére is, hogy időnként ki nem állhatják egymást.

Úgy gondolom, hogy sosem hagyják el igazán egymást. Összetartoznak. Ki másra számíthatnak? Ezer éve élnek, nincs senki más számukra, mint Rebekah. Egyedül ő van még nekik. Senki más nem értheti rajtuk kívül a kapcsolatukat, hiszen egyszerre szeretik és gyűlölik egymást. Azt hiszem, idővel békére lelnek

– nyilatkozta a Klaust életre keltő színész, és azt is elárulta, hogy további izgalmakra és nem várt fordulatokra számíthatunk a folytatásban Freya megjelenésének hála.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek