Starity

Zenetörténelmet írt visszatérő albumával Adele

2015. december 01. 07:07   |   Szerző: tiktak

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alig több mint egy hete jelent meg Adele 25 című albuma, ezzel pedig természetesen a legelső eladási számok is felkerültek a Billboard honlapjára. Az énekesnő minden korábbi becslést felülmúlt és zenetörténelmet írt albumával.

hirdetés
Zenetörténelmet írt visszatérő albumával Adele

Hosszú várakozás után, november 20-án került fel a boltok polcaira Adele vadonatúj lemeze, ami a 25 címet viseli. A Nielsen Music adatai alapján pedig még egy hétre sincs szükség ahhoz, hogy a korábbi rekordtartókat megelőzze, ugyanis öt nap alatt sikerült megdöntenie az amerikai lemezeladási rekordot.

November 25-éig bezárólag a 25-ból legalább 2,8 millió példányt vásároltak meg az Egyesült Államokban, ezzel új rekordot állítva fel. A hónap elején a szakértők arról cikkeztek, hogy Adele vajon megdönti-e Britney Spears Oops!… I Did It Again című albumával felállított első heti eladási rekordját (1,3 millió példány), mostanra kiderült, hogy Adele nem csak hogy megdöntötte, de több mint kétszer annyit adott el saját albumából.

Azonban a számok még ekkor sem torpantak meg, ugyanis Adele nemcsak, hogy a megjelenés utáni első heti eladási rekordot döntötte meg, hanem az egy hét alatt valaha legtöbbet eladott album rekordját is (Nielsen Music 1991 óta jegyzi az adatokat). 2000-ben az NSYNC, amerikai fiúcsapat No Strings Attached című albumából 2,4 millió példány fogyott el egy hét alatt.

Adele albuma nem csak fizikai formában, de digitálisan is tarolt. Sikeresen megdöntötte Lady Gaga 2011-es rekordját, amit még Born This Way albumával állított fel (662 ezer letöltés egy hét alatt). A Billboard információi alapján a 25-ot csak az első nap több mint 900 ezren töltötték le az iTunes áruházból.

A fenti számok láttán jogosan gondoljuk, hogy Adele abszolút átvette az irányítást a tengerentúlon, de mi a helyzet szülőhazájában, az Egyesült Királyságban? Nos, a kétkedőknek rossz hírünk van, ugyanis Angliában is pontosan ugyanez a helyzet. Az Official Charts nemrégiben jelentette be, hogy a 25 átlépte az eddigi első heti eladási rekordot, melyet még 1997-ben állítottak fel a szigetországban. Adele albumából az első hat nap alatt 737 ezer példány kelt el, ezzel lekörözve a korábbi csúcstartókat, az Oasis rockbandát, akiknek Be Here Now albumukból 696 ezer darab kelt el.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek