Starity

Ilyen lesz a Pretty Little Liars folytatása

2015. november 29. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pretty Little Liars ünnepi különkiadásában számtalan újdonságról lehullott a lepel. Ezeket tűztük most tollvégre azok számára, akik esetleg nem látták az új epizódot. VIGYÁZAT SPOILERVESZÉLY!

hirdetés
Ilyen lesz a Pretty Little Liars folytatása
Fotó: ABC Family

1. A szereplőknek mindössze néhány óra állt rendelkezésre, hogy tinédzserekből a húszas éveik elején járó, dolgozó nőkké váljanak. Mikor leforgatták a 6A utolsó részét, a másnapi forgatási napon már az új díszletbe érkeztek a szereplők.

2. A Radley Szanatóriumból hotel lett. Méghozzá nem is akármilyen! 

3. Korukhoz híven, a hazugok külseje is megváltozott, ám néhány alapvető jelleget továbbra is megtartottak. Ehhez hűen Hanna és Aria kevesebb, Emily és Spencer több sminket használ; öltözködésük pedig nemcsak azt tükrözi, hogy felnőttek, hanem jelenlegi munkájukra is asszociál.

4. Spencer pajtáját is átalakították: a korábban Melissa lakásául szolgáló hangulatos kis búvóhely ismét Spenceré lett, és végre jobban is körülnézhetünk majd, ugyanis ide költözik vissza a fiatalabb Hastings-lány.

5. Emily tér vissza a legsötétebb titokkal. Azt tudjuk, hogy ő is Rosewoodtól távol töltötte az elmúlt öt évet (méghozzá Malibuban), valamint az is kiderül, hogy újra Paige-dzsel találkozgat.

6. Hanna és Caleb útjai elválnak. A szalagavatón ugyan még New Yorkba való költözésükről beszéltek, ám idővel eltávolodnak egymástól. Caleb továbbra is kockázatelemzőként dolgozik, Hanna pedig az FIT-n kezdi meg tanulmányait divat szakirányon. Szakításukat követően Hanna megismerkedik Európában egy fiatalemberrel, aki megkéri a kezét.

7. Alison férjhez megy. Ő és bátyja, Jason gyakran tesznek látogatást a Charlotte-ot kezelő Welby Állami Pszichiátriai Klinikán, ahol a testvérek megismerkednek Dr. Rollinsszal. A jóképű doki és Ali egymásba szeretnek.

8. Aria a munkájába temetkezik. Montgomeryék lánya publicistaként kezd dolgozni, és ahogy várható volt, ezáltal kerülnek ismét közelebb egymáshoz Ezrával, aki továbbra is írással foglalkozik. Aria és Ezra kapcsolata azonban a későbbiekben is baráti marad.

9. Ezra rossz útra tér. A szexi ex-tanárúr egykori diákjával való szakítása után mélyen a pohár (és az üvegek fenekére néz), hogy feledtesse a szakítás fájdalmát. Ő és Toby legjobb barátokként sok időt töltenek majd együtt.

10. Charlotte megbánja bűneit, és keményen dolgozik azért, hogy túl legyen a történteken. A fentiek következtében elhagyhatja a Welbyt, ezért is hívja haza Ali a lányokat, hogy ők is áldásukat adják a távozására.

11. Spencer változik a legtöbbet. Az őt alakító Troian Bellisario ugyanis a korábbi évadokban nem viselhetett erős sminket, nehogy érvényre jusson, mennyivel idősebb kolléganőitől, de ennek most vége. A stáb elmondása szerint most már ő ül a legtöbbet a sminkes székben. Ami karakterét, Spencert illeti, politikai pályára lép, ugyanakkor továbbra is szingli.

12. Mona a Welbyben vállal állást, hogy közel lehessen CeCe-hez, aki annyi borsot tört az orra alá. Erre azért van szüksége, mert új karrierjéhez kulcsfontosságú számára, hogy tudja, milyen szándékok vezérlik a még tőle is gonoszabbnak bizonyult „A”-t.

A fentieken túl nemrégiben egy kérdezz feleleken is részt vettek a lányok, melynek keretein belül újabb kis részletek kerültek napvilágra a sorozat folytatásával kapcsolatban. A kérdésekre a főszereplők mellett a széria két producere, Marlene King és Joseph Dougherty is válaszoltak.

Ki lesz a legboldogabb?

Ashley Benson: Spencer
Lucy Hale: Aria
Troian Bellisario: Hanna és Aria
Marlene King: Aria és Hanna
Joseph Dougherty: Nem tudom, hogy tényleg, igazán boldogok lesznek-e, de ha valakit mondani kell, akkor Hannát választanám.

Ki lesz a legsikeresebb?

Ashley Benson: Hanna
Lucy Hale: Spencer
Troian Bellisario: Hanna
Marlene King: Hanna
Joseph Dougherty: Spencer

Ki szenvedi meg legjobban a múltat?

Ashley Benson: Emily
Lucy Hale: Emily
Troian Bellisario: Emily
Marlene King: Emily
Joseph Dougherty: Emily

Ki az, aki legjobban eltávolodik a csapattól?

Ashley Benson: Emily
Lucy Hale: Emily
Troian Bellisario: Emily
Marlene King: Emily
Joseph Dougherty: Emily

Kinek a stílusa változott a legtöbbet?

Ashley Benson: Hannáé.
Lucy Hale: Ariáé, mert sokkal letisztultabb lett. A ruhatára még mindig tartalmaz bohókás és fura darabokat, de már sokkal felnőttesebb.
Troian Bellisario: Mindenkinek sokat változik a stílusa, a legjobb irányba. Én azt mondanám, hogy egyenlő mértékben változtunk meg.
Marlene King: Nehéz választani, mert mindannyian felnőttesebbek lettek. Önmaguk felnőtt verziói. Talán Emily változott a legtöbbet, mert már kevésbé öltözködik fiúsan, sokkal nőiesebb lett.
Joseph Dougherty: Attól függ, éppen kivel beszélsz, bár szerintem Spencer változása a legszembetűnőbb.

Külső és belső változást nézve, átfogóan ki az, aki teljesen megváltozott?

Ashley Benson: Mindannyian.
Lucy Hale: Fogós kérdés... talán Alison.
Troian Bellisario: Alison
Marlene King: Alison
Joseph Dougherty: Spencer

Kinek milyen a kapcsolati státusza a Facebookon?

Lucy Hale: Aria találkozgat valakivel, és szeretném azt mondani, hogy boldog és szerelmes, de az egész olyan furcsa, hogy az ember sosem lehet biztos abban, hogy tényleg így érez vagy csak tettetti. Az az egy biztos, hogy kapcsolatban van.
Troian Bellisario: Spencer jelenleg a munkája mellett van elköteleződve, így továbbra is szingli. 
Ashley Benson: Hanna jegyben jár! A gyűrűjét Shayjel együtt választottuk ki, ez volt a legnagyobb az üzletben. (nevet)
Shay Mitchell: Emily egyedülálló.
Sasha Pieterse: Alison férjnél van. Ki hitte volna?

Még többet szeretnél tudni a PLL folytatásáról? Nézd meg nálunk a sorozat ünnepi különkiadását!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek