Elmenekült Magyarországról az exműsorvezető
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Steiner Kristóf több mint két hete már Londonban él. Saját bevallása szerint a magyar valóság elől kellett elmenekülnie.
Nemrég költözött Londonba Steiner Kristóf, aki ezúttal 3 hónapot tölt az angol fővárosban. Legjobb barátnőjét, Annát is magával vitte az útra, hogy megmentse őt is az unalmas, szürke budapesti hétköznapoktól.
Az exműsorvezető elsősorban tanulni és dolgozni indult, azonban ottlétének minden pillanatát kiélvezi. A Goldsmith Egyetemre jár, ahol prózaírást tanul, cikket ír több magazinnak, közben folyamatosan ír a blogjába és tartja a kapcsolatot rajongóival a közösségi oldalakon.
Van miről írnia, mivel Londonban pörög az élet, Fashion Week, hírességek, partik, kiállítások, sőt, még filmszerepet is kaptak a Weekender című alkotásban. Ha otthon vannak sem unatkoznak, mivel lakásukon hat lakótárssal kell osztozniuk.
Az egykori Viva VJ egyetlen bánata, hogy Magyarországon kellett hagynia kínai kopasz kutyáját, Özgét, mivel Angliában karantén van a kuytáknak, és nem engedné, hogy ketrecbe zárják.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Történt egy kis baleset.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.