Starity

Végre megvalósul, amire a Vámpírnaplók és az Ősök rajongói vártak

2016. január 11. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két sorozat executive producere, Julie Plec bejelentette: ismét összehozza a szereplőket.

hirdetés
Végre megvalósul, amire a Vámpírnaplók és az Ősök rajongói vártak
Fotó: The CW

A Vámpírnaplók spin-off sorozata, az Ősök 2013-ban indult hódító útjára, ezzel együtt pedig az anyasorozat kénytelen volt búcsút inteni kulcskaraktereinek, a Mikaelson-testvéreknek. A rajongók azóta hiába vártak a két különvált történetlánc ismételt összefonódására – egészen mostanáig, ugyanis Julie Plec bejelentette: újra együtt láthatjuk kedvenceinket, méghozzá az akutális évadok 14. részében.

Alapvetően évek óta a levegőben volt egy átfedés gondolata, főleg az, hogy hogyan valósítsuk meg, működne-e egyáltalán. Egyikünk sem akart belevágni. Időközben pedig a két széria idővonala kettévált a Vámpírnaplóknak köszönhetően, de a hároméves időugrás miatt végre ismét közelít egymáshoz, így azt gondoltam, Csak ez az egy dobásunk van. Ez pedig egybeesik azzal, hogy Stefannak szüksége van egy biztonságos menedékhelyre, ahol megoldást találhat a misztikus problémájára

– nyilatkozta a producer, aki azt is elárulta, hogyan valósul meg a két sorozat átfedése. A fiatalabbik Salvatore-testvér ugyanis a nolai varázsmentes St. James Kórházba látogat majd, ahol, mint tudjuk, nem érhetik utol mágia által. Itt találkozik majd Klausszal.

Julie Plec továbbá arról is lerántotta a leplet, miszerint szó sincs arról, hogy egy jó, vagy rossz cél érdekében ismét szövetséget kössenek az egykosi barátok/ellenségek, sokkal inkább a két karakter kapcsolatának alakulása kerül a középpontba, ami most, hogy Stefan Klaus egykori plátói szerelmével, Caroline-nal jár, sokkal bonyolultabbá válik majd...

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek