Starity

A One Direction tagjai szóba sem állnak Zayn Malikkal

2016. január 12. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan nem követett el égbekiáltó bűnt, egykori csapattársai mégsem akarnak hallani Zayn Malik felől.

hirdetés

Bombaként robbant a hír tavaly márciusban, miszerint a One Direction pakisztáni felmenőkkel rendelkező énekese, Zayn Malik otthagyja a bandát. A csapat eleinte megütközve, ám szomorúan fogadta a hír, később maga Zayn tette hidegre a barátságukat szólókarrierje miatt. Azóta pedig hiába próbálja felvenni a kapcsolatot egykori barátaival, nem válaszolnak a hívásaira.

Egy dolog az, amit gondolsz erről a szituációról, és megint más az, ami valójában történik. Szerettem volna barátként távozni, és jóban maradni mindenkivel, de azt hiszem, megváltoztatták a telefonszámaikat, mert sokan fel sem hívnak azóta. Próbáltam elérni őket, de nem jártam sikerrel. Vannak, akik büszkeségből csinálják, de idővel az embernek túl kell tennie magát ezen

– nyilatkozta a csapatból való kiválása kapcsán a Billboard magazinnak az énekes, majd azt is elárulta, miért döntött a távozás mellett annak idején.

Fotó: Billboard Magazine (Miller Mobley)

Nem engedték nekünk, hogy beszéljünk bizonyos dolgokról, vagy akár csak egy szót is idézzünk a készülőben lévő dalszövegekből úgy, ahogy szerettük volna. Csak ültem, és azon agyaltam, mit gondolnának a rajongók, ha látnák, hogyan mennek nálunk a dolgok? Azt gondoltam, az emberek intelligensebbek ennél. Valami valódit szeretnének hallani. Miért ne írhatnánk olyan dolgokról, amiket valóban megélünk?

– magyarázta Zayn, aki arról is lerántotta a leplet, hogy más oka is volt a kiválásának, mégpedig az, hogy mindannyian más zenei stílust szerettek volna képviselni. Míg a többiek elsősorban az indie rock felé hajlottak, addig ő egészen más irányvonalban gondolkodott, ami kivitelezhetetlen lett volna a One Direction élén.

Fotó: Billboard Magazine (Miller Mobley)

A magazinnak adott interjújában természetesen a magánélete is szóba került, nevezetesen, hogy Perrie Edwardsszal való eljegyzésének felbontását követően nemrégiben Gigi Hadid mellett állapodott meg. A kérdésre, hogy milyen típusú lányok jönnek be neki, és mely belső értékek vonzzák, így válaszolt:

Szeretem a formás lányokat, akiken van mit fogni. Tetszenek a teltebb nők, ahogyan a tartalmas beszélgetésekkel is le lehet venni a lábamról, melyek megmutatják az embert, aki a frizura és a make-up mögött rejtőzik. Szeretek beszélgetni a poltikikáról, és úgy általában a világról. Szeretem, ha egy lánynak van véleménye a dolgokról.

Fotó: Billboard Magazine (Miller Mobley)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek