Starity

Orlando Bloom egész éjjel Katy Perryvel flörtölt a Golden Globe afterpartiján

2016. január 12. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tehetségesek, sikeresek és szinglik – ez már biztosan közös Katy Perryben és Orlando Bloomban.

hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, január 10-én került megrendezésre az idei Golden Globe díjátadó, melynek a történelem során először magyar nyertese is volt a Saul fia című alkotás képében. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is hajnalig tartó mulatsággal ünnepelték kedvenceink a filmvilág sikereit – így tett Orlando Bloom is, aki egész éjjel a Roar énekesnőjét szórakoztatta.

A szemtanúk elmondása szerint a két híresség alig mozdult egymás közeléből, és szinte kifulladásig táncoltak a Sunset Towerben tartott utóbulin. Természetesen számtalan felvétel is készült kettejükről, melyeken jól kivehető, milyen közel is kerültek egymáshoz.

Katy és Orlando kifulladásig ropták a táncparketten. Ez volt a buli legjobb pillanata. Katy szó szerint kidőlt a végén

– nyilatkozta egy, a rendezvényen részt vevő vendég az Us Weeklynek.

Arról egyelőre szó sincs, hogy barátságnál több lenne a két szupersztár között, ám nem esik nehezünkre elképzelni őket együtt, hiszen mindketten az Igazira várnak jelenleg is. Orli 2013-ban nyújtotta be a válókeresetet akkori felesége Miranda Kerr ellen; Katy pedig egy évvel korábban, 2012-ben tett pontot Russell Brandhez fűződő házassága végére, így mindketten az egyedülállók népes táborát erősítik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek