Starity

Veszélybe került A férjem védelmében folytatása

2016. január 13. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A CBS csatorna 2009 óta futó sikersorozata valószínűleg a vége felé közeledik, ugyanis Michelle és Robert King írók távoztak a sorozat éléről.

hirdetés
Veszélybe került A férjem védelmében folytatása
Fotó: CBS

A két író már korábban is hangoztatta, hogy hétévadosra tervezik a sorozatot, mely eldöntött ténynek mutatkozott már hónapokkal ezelőtt is, ugyanis az írópáros számtalan új projektbe kezdett, szoros időbeosztásuk pedig nem tette lehetővé, hogy a Julianna Margulies főszereplésével készült sorozat élén is helytálljanak.

Kingék megmondták, hogy ez után az évad után már nem térnek vissza, de mi továbbra is mélyen kötődünk a sorozathoz... Egyelőre nem döntöttünk a sorsa felől

– nyilatkozta a csatorna új elnöke, Glenn Geller a 2016-os TCA Winter Press Tour keretein belül.

Michelle és Robert egyébként továbbra is a CBS-nél maradnak alkalmazásban, ugyanis a közreműködésükkel készül a csatorna új, horror-drámasorozata, a BrainDead, melyben olyan sztárok csillogtatják meg tehetségüket, mint Mary Elizabeth Winstead, Aaron Tveitand és Danny Pino

A férjem védelmében 2009 óta fut sikeresen a csatornán, jelenleg a hetedik évad felénél tart a történet. A folytatásra sem kell már sokat várni, ugyanis január 17-én kerül adásba a legközelebbi rész. Arról nincs információ, hogy a CBS-nek meddig áll rendelkezésére idő, hogy döntsön a széria jövőjéről, ám minden bizonnyal rövidesen határoznia kell, hogy időben kapjon megfelelő lezárást a történet, vagy épp megkezdhessék a következő évad forgatásának előkészületeit.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek