Ilyen lenne a valóságban a Marson ragadni

Az Andy Weir regényén alapuló Mentőexpedíció főhőse teljesen egyedül, rádiókapcsolat nélkül marad a Marson. Ridley Scott kalandfilmjében a magányos Watney-nak mérnöki, botanikai és kémiai ismereteit is be kell vetnie a túlélésért, de kérdés, hogy praktikái mennyire lennének működőképesek a valóságban. Tények és tévhitek a Mentőexpedícióról, ami már DVD-n, Blu-ray-en és díszdobozban is kapható.

hirdetés

A NASA becslései szerint a jelenlegi űrutazási technológiával hat-nyolc hónap alatt lehetne odaérni a Marsra, azonban a súlytalanságban töltött idő miatt az asztronauták elveszíthetnék az izomtömegüket és csontsűrűségüket, miközben az űrben jellemző kozmikus sugárzással is meg kellene küzdeniük. A filmben Watney és társai a kitalált Hermes űrhajó fedélzetén utaznak a vörös bolygóra, ami mesterséges gravitációval és sugárzás elleni pajzzsal könnyíti meg az utasai dolgát. A valóságban ez a technológia még várat magára, de tény, hogy a NASA már dolgozik a problémák kiküszöbölésén.

A porviharok a Marson tényleg igen gyakoriak és alkalmanként villámlással is járhatnak, ám egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a filmben. A marsi levegő egyszerűen nem tud olyan szelet kavarni, ami a filmben látható károkat okozna. Ellenben az igaz, hogy a Mars saját pályája és forgási sebessége miatt a szoláris nap, vagyis „sol” 40 perccel hosszabb a földi napnál, ezért akárcsak Watney, a NASA is solban méri a Marson eltelt időt. 

A sátorszerű létesítményt, amiben a történet szerint Watney a legtöbb idejét tölti „hab”-nak nevezik, ami a Mars Lander habitat rövid neve. Ennek a prototípusán – amiben oxigenerátor, vízkészítő és légzsilipek is találhatók, amelyek a Marson uralkodó szinte teljesen levegőtlen, radioaktív környezettől védenek – szintén dolgozik a NASA. 

A Mentőexpedícióban Watney burgonyát termel a túlélésért úgy, hogy emberi hulladékkal táplálja a marsi földet és öntözőrendszert épít a rakéta üzemanyagból készített folyóvíz felhasználásával. Bruce Bugbee, a NASA egykori botanikusa szerint nincs ok, amiért kételkedni kellene az elképzelés működőképességében. Sőt, a Nemzetközi Űrállomáson tavaly már meg is próbáltak salátát nevelni súlytalan térben.

A filmben Watney egy radioaktív erőforrást is kiás, a radioizotópos termoelektromos generátorra (RTG) a NASA a valóságban is támaszkodik a hosszú távú űrmissziók során. Az RTG akkumulátorait a 238-as plutónium hajtja, ami a természetes bomlás következtében hőt termel, és a kiáramló hőt az akkumulátor elektromossággá alakítja. Nem sok esély van rá, hogy nukleáris fegyverré alakítható, és nem is olyan veszélyes az emberekre, hogy aggódni kellene miatta.

hirdetés