Fördős Zé vezetheti az RTL Klub új reality műsorát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A népszerű gasztroblogger belopta magát a nézők szívébe A Konyhafőnök című műsornak köszönhetően, ezúttal pedig minden esély megvan arra, hogy új terepen is bizonyítson.
Fördős Zével 2014-ben, A Konyhafőnök című gasztroműsorban ismerkedhettek meg a televíziónézők, később pedig a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben is láthattuk őt. Az RTL Klub immár évek óta építhet profizmusára, a nézők is nagyon megkedvelték, aminek meg is lett az eredménye, hiszen értesüléseink szerint ő az egyetlen, aki visszatérhet jól megszokott helyére A Konyhafőnök című műsor legújabb évadában.
A Bors úgy tudja, hogy Zére egy másik nagy feladat is hárulhat idén a Farm című reality műsornak köszönhetően, mivel minden valószínűség szerint ő vezetheti a csatorna új, saját gyártású műsorát, mely rövidesen képernyőre kerül majd.
Jó látni, hogy a sajtó előszeretettel foglalkozik Fördős Zével, akit A Konyhafőnökön kívül más műsorban is el tudnak képzelni. Szerencsére elmondható, hogy számos olyan sztárunk van, aki alkalmas a Farm műsorvezetésére. De hogy ki kapja végül ezt a feladatot, arról még kicsit korai beszélnünk, ugyanez igaz A Konyhafőnök új zsűrijének összetételére is
– magyarázta a lapnak az RTL Magyarország sajtókapcsolati vezetője, Pécsi Norbert.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.