Starity

Népszerű drámasorozatától búcsúzik a CW

2016. február 12. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rajongók millióinak törte össze a szívét a csatorna, ugyanis az egyik legnépszerűbb drámasorozatot kaszálta el nemrégiben.

hirdetés

Úgy tűnik, leáldozóban van a természetfeletti lények népszerűsége, ugyanis miután kétségessé vált a Vámpírnaplók folytatása, újabb sorozat került veszélybe A szépség és a szörnyeteg képében. Míg előbbi valószínűleg visszatérhet a képernyőre a jelenleg is futó hetedik évad után, addig utóbbi történetében a nyáron debütáló negyedik évad lesz az utolsó.

A sorozat harmadik évadának utolsó része tavaly szeptemberben került képernyőre, melyben tanúi lehettünk Vincent (Jay Ryan) és Catherine (Kristin Kruek) egybekelésének, az E! News pedig úgy tudja, hogy az új évad – melyet jelenleg is forgatnak – arról szól majd, hogyan birkóznak meg a szerelmesek a házasélet nyújtotta kellemetlenégekkel.

Az új évad első része kilenc hónappal az évadzáró után, június 2-án kerül majd képernyőre, és a csatorna ígérete szerint azzal folytatódik, hogy Vin és Cat hazatér a nászútjáról...

Fotó: Facebook / Beauty and the Beast

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek