Starity

PLL: Aria pasija az új „A”?

2016. február 12. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Aria pasiját alakító színész, ​Roberto Aguire elárult néhány kulisszatitkot a sorozattal kapcsolatban legutóbbi interjújának keretein belül.

hirdetés

Január 12-én tért vissza a televíziók képernyőjére a Freeform (korábban ABC Family) egyik legsikeresebb sorozata, a Pretty Little Liars, melynek keretein belül immár az öt évvel későbbi jövőbe tekinthetünk bele, és természetesen nem sokáig marad titok az sem, mi történt kedvenceinkkel az „A” kilétének kiderülése utáni években.

Mint tudjuk, nemrég feltűnt egy újabb, egyelőre névtelen zaklató, aki legalább annyira lázban tartja majd a nézőket, mint elődje, bár az eddigi részeket látva leszögezhetjük: eddig még nem mutatta ki a foga fehérjét. A 6B névre keresztelt évad kapcsán kereste fel a Seventeen magazin ​Roberto Aguire-t, aki Aria újdonsült szerelmét, Liamet alakítja a sorozatban.

– Mit tudhatunk, mi van Aria és Liam között?

– Aria jelenleg a régi és az új élete között örlődik. Az új élete a bostoni kiadónál, Liam oldalán olyasvalami, amiért nagyon keményen dolgozott, de ebben az évadban láthatjátok majd, hogy Rosewood még mindig kisérti, és a fenyegetések darabokra szedik őt. Láthatjátok, hogy nem veszi fel a telefont, amikor Liam hívja, és amint azt mondja: „Hiányzik Boston, hiányzik Liam és az ottani életem.” Aria bele van bolondulva Liambe, és azt hiszem, az érzés mindkét részről kölcsönös. A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e összeegyeztetni a régi életét a jelenlegivel.

– Született már valamilyen hivatalos név Aria és Liam kapcsolatára utalva?

– Még nem, de láttam már itt-ott az Ariam és a Laria kifejezéseket, engem személy szerint az előbbi fogott meg.

– Láthatunk majd valami feszültséget Liam és Ezra között ebben az évadban? Esetleg versengenek majd Aria kegyeiért?

– Arra gondolsz, hogy ha Liam és Ezra szemtől szemben lennének egymással, heves érzelmek törnének elő? Ki fog derülni!

– Milyen volt az első forgatási napod?

– Nagyon parás volt. Amikor először vettem részt a felolvasáson, azt gondoltam magamban: oké, itt mindenki ismeri egymást, megvannak a maguk belsős vicceik, kialakították a kis klikkjeiket, már vannak csoportok. Olyan érzés volt, mint az első nap a középiskolában, amikor belépsz, és azt gondolod: „Hogy a francba fogok én beilleszkedni ide?” Aztán amikor odajön az első, majd a második ember és kedves veled, elkezdesz belerázódni a dologba. 

– Milyen volt a Lucy Hale-lel való első találkozásod?

– Igazából egyszerre találkoztam Lucy-val és Iannel. Nagyon mókás volt, mert Ian és én nagyon hasonló temperamentumúak vagyunk. Mindketten őrültek vagyunk egy kicsit, és totál be tudunk lelkesedni mindentől. Találkoztunk, dumáltunk egy csomó mindenről, akcentusokat – például németet – gyakoroltunk meg ilyesmi. Emlékszem, Lucy csak nézett minket és azt mondta: „Istenem, most már kettő van belőletek!” Vicces pillanat volt, nagyon élveztem. Most már én is a család tagja vagyok.

– Nincs közted és Ian között némi rivalizáció, amiért a műsor keretein belül ugyanazért a lányért versenyeztek?

– Ian és én nagyon jó barátok lettünk a forgatások ideje alatt, így a válaszom a kérdésedre: nem. A kapcsolatom Iannel egészen más, mint amilyen a karaktereinké a műsorban.

– A Pretty Little Liars stábja remekül ért ahhoz, hogy kétséget ébresszen a nézőkben, ehhez hűen az interjúk alatt sem árulnak/árultok el túl sokat. 

– Nos, ami azt illeti, titkon egy pici chipet ültettek az agyunkba, ami felrobban, ha túl sokat mondunk. (nevet)

– Úgy érted, van rá esély, hogy esetleg te vagy az új „A”?

– A chip hatalmas robbanással végzett magával az agyamban. Ezzel kapcsolatban nem árulhatok el semmit.

– Úgy tudom, Emma Watson az egyik legjobb barátod. Ő is nézi a sorozatot?

– Fogalmam sincs. Úgy hiszem, hogy amióta én is szerepelek benne, ő is nézi, mert mindig nyomon követjük egymás munkásságát, de azt nem tudom, hogy korábban is nézte-e.

– Milyen típusú műsorokat néz általában?

– Ha őszinte akarok lenni veled, a tetemes mennyiségű kötelezettsége miatt nemigen jut sok ideje tévézni. Amikor mégis a képernyő előtt kapcsolódik ki, olyankor filmeket szokott nézni.

– Visszatérve hozzád: mi az az egyetlen dolog, amit elárulnál a PLL-rajongók számára?

– Hatalmas rajongója vagyok a nyelveknek. Az angol mellett beszélek még spanyolul, franciául, arabul és kínaiul.

– A múlt héten közzétettél egy képet az Instagramon, melyen rózsákat és csokoládét láthattunk, a kép mellé pedig odabiggyesztetted a #HopelessRomantic (#ReménytelenülRomantikus) hashtaget. Van valami, amit meg szeretnél osztani velünk a magánéleteddel kapcsolatban?

– Reménytelenül romantikus vagyok. Hiszek abban, hogy nem halt még ki a lovagiasság és a romantika. Szerintem klassz dolog, ha a srácok rózsával és csokoládéval lepik meg azt, akivel együtt vannak, vagy akivel együtt szeretnének lenni. Szép dolognak tartom, ha valaki képes romantikus módon kifejezni az érzéseit. Sajnos manapság, ha valaki ilyesmit csinál, gyakran ráfogják, hogy nyálas meg régivágású, de azt hiszem, ezen felül a szerelem is ott van. Jó dolog a részese lenni ennek. Ha nem ajándékozod meg a szerelmedet virágokkal, csokoládéval, és nem úgy érzed, hogy ezek a szeretet apró kis gesztusai, akkor ideje, hogy átértékeld az adott kapcsolatot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek