Starity

Fiának köszönheti magabiztosságát Adele

2016. február 15. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 27 éves Grammy-díjas énekesnő saját bevallása szerint rengeteget köszönhet hároméves fiának, Angelónak.

hirdetés

Magabiztosan pózol a Vogue magazin legfrissebb számának címlapján Adele, aki a tavalyi év végén a zenetörténelem egyik legütősebb visszatérését produkálta, és bár minden idők egyik legnagyobb popelőadójaként tartják számon, korábban fele annyira sem érezte magabiztosnak magát, mint most. A Vogue-nak adott interjújában elárulta, minek, illetve kinek köszönheti újkeletű önbizalmát.

Fotó: Vogue (Annie Leibovitz)

Jobban szeretem magam, mint valaha! Jobban érzem magam a bőrömben. Szeretem azt, ahogyan kinézek, azt, aki vagyok, és mindazokat, akik nap mint nap körülvesznek engem

– kezdte a Grammy-díjas énekesnő, majd magyarázatként hozzátette:

Angelónak köszönhetem, hogy büszke lettem önmagamra. Amikor szülővé váltam, életemben először éreztem azt, hogy igazán élek. Végre célt nyert az életem.

Fotó: Vogue (Annie Leibovitz)

Adele arról is szót ejtett továbbá, hogy bár nagyon élvezi az anyaság édes terheit, aggódik is a jövőt illetően, hiszen meglátása szerint közel sincs olyan könnyű dolguk a sztárcsemetéknek, mint azt gondolnánk.

Mindannyiunknak szüksége van némi magánszférára néha. Azt hiszem, nagyon nehéz lehet egy híres ember gyerekének lenni. Mi van, ha füvezni vagy inni akar már kiskorúként, vagy rájön, hogy a saját neméhez vonzódik, és nem meri elmondani nekem, én pedig egy lesifotó útján jövök rá?

– aggodalmaskodott Adele.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek