Starity

Megható szavakkal mondott köszönetet rajongóinak Kesha

2016. február 24. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tik Tok énekesnője nincs könnyű helyzetben a producerével folytatott már évek óta húzódó per miatt, bánatos szívére azonban gyógyírként hatnak támogatói biztató üzenetei.

hirdetés

Az egész világot felháborította Kesha ügye, aki 2014-ben perelte be producerét, Dr. Luke-ot szexuális zaklatásért és érzelmi zsarolásért. A pert jelenleg is tárgyalja a New York állambeli legfelsőbb bíróság, ugyanis az énekesnő mindeddig nem tudott perdöntő bizonyítékokat felmutatni állítása alátámasztásául, Luke pedig továbbra is tagad.

Kesha számára több okból is embert próbáló ez a helyzet, hiszen amíg nem zárul le a procedúra, nem tudja kiadni új stúdióalbumát, és másik kiadóhoz sem tud szerződni, így turnézni sem indulhat, ezáltal pedig bevételei is a minimumra csökkentek. E nehéz helyzetben nemrég Taylor Swift nyújtott neki anyagi támogatást, és számtalan kollégája is kiállt érte a napokban, akárcsak rajongói, akik #FreeKesha néven indították kampányt a felszabadításáért.

Kimondhatatlanul hálás vagyok nektek. A köszönöm ugyan kevés ebben a helyzetben, de jelenleg ez minden, amim van. Milliószor köszönök mindent, és örökké hálás leszek nektek. A támogatásotok könnyekre fakasztott, jól fel is duzzadt az arcom miatta. Nagyon szeretlek mindannyiótokat!

– írta Kesha az alább látható kép kíséretében az Instagramon.

 

Kesha (@iiswhoiis) által közzétett fénykép,

További haladás az ügyben, hogy Zedd és Jack Antonoff is támogatásukról biztosították a szőkeséget, és megüzenték neki, hogy amint ismét stúdióba vonulhat, számíthat a segítségükre, amennyiben szüksége van rájuk.

Hé, @kesharose -- Nem tudom, hogy jelen pillanatban hogy áll a jogi ügyed, de ha szeretnél összehozni valamit velem, és kiszivárogtatni azt mindenki felé, akkor csak szólj, mert a közelben vagyok

– üzente Jack a Twitteren, Zedd pedig így fogalmazott:

@KeshaRose sajnálattal értesültem a helyzetedről, de boldog lennék, ha összehozhatnék egy dalt neked, amennyiben szeretnéd, hogy segítsek.

Az énekesnő egyelőre nem reagált a segítséget ajánló énekes-producereknek, jogilag még nem is jelentkezhet új dallal, de minden bizonnyal jól esik neki, hogy ennyi mindenkire számíthat ebben a nehéz helyzetben, és bár jelenleg még nincs lehetősége a zeneiparba való visszatérésre, legalább tudja, hogy amikor majd megteheti, lesz kire számítson.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek