Starity

Rihanna és Drake erotikus tánca megosztotta a rajongókat

2016. február 25. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi Brit Awardson Rihanna is fellépett Work című szerzeményével, meglepetésként pedig a dalban közreműködő Drake-et is magával vitte.

hirdetés

A két énekes előadása tagadhatatlanul pazar volt, ám a rajongók már korántsem voltak ilyen elégedettek a RiRi és Drake lejtette koreográfiával, mely meglátásuk szerint zavarba ejtően tüzesre sikeredett, és nem színpadra való lett volna.

Látni, ahogy @rihanna & @Drake egymáshoz dörgölőzik, még furcsább volt, mint csókolózni látni a szüleimet

– írta egy felháborodott néző a Twitteren, és többen egyetértettek vele, miszerint valóban túlzásba esett a szexinek szánt mozdulatsorokkal a két szupersztár.

A túlfűtött szenvedély egyébként korábban sem hiányzott Rihanna és Drake kapcsolatából, hiszen 2010 és 2014 között több alkalommal is hírbe hozták őket egymással, és láthatóan még mindig működik köztük a kémia. (Az ominózus rész 4:03-nál veszi kezdetét.)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek