Starity

Jennifer Lopez és Marc Anthony ikrei tudomást sem vesznek szüleik hírnevéről

2016. március 03. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyolcéves Maxet és Emme-et igen kevéssé foglalkoztatja, hogy híres emberek csemetéinek születtek.

hirdetés

Jennifer Lopez Seth Meyers vezette Late Night Show vendége volt a napokban, a vele készült interjú keretein belül pedig bepillantást engedett egyébként féltve őrzött magánéletébe, és elárulta, hogyan élte meg csemetéi legutóbbi születésnapját, melyről még az Instagramon is megemlékezett.

Kemény volt ez a születésnap a számomra, mert most először realizálódott bennem, hogy a gyerekeim nem kicsik többé

– magyarázta a 46 éves színész-énekesnő, és elárulta: Max és Emme kérésére Disneylandbe is ellátogattak a nagy napon. Mint említettük, szó esett Jen és Marc hírnevéről is a műsor folyamán, ám a büszke édesanya szerint a gyerekeit egyáltalán nem foglallkoztatja a gondolat, hogy híres emberek gyerekeinek születtek.

Tisztában vannak azzal, hogy híres vagyok, hallottak róla az iskolában is, mert pletykáltak bent róla a gyerekek... Tudják, hogy az édesapjuk énekel, láttak már mindkettőnket a színpadon és a televízióban is, de egyáltalán nem foglalkoztatja őket a dolog

– vallotta J.Lo.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek