Starity

Egy pillanatra sem tévesztheti szem elől kislányát Kelly Clarkson! Tudd meg, miért!

2016. március 04. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy édesanya életében horrorfilmbe illő még a gondolata is annak, hogy esetleg valami történik a kisbabájával – nincs ezzel másképp Kelly sem, aki féltve őrzi csemetéjét.

hirdetés

A második gyermekével várandós Kelly Clarkson nemrégiben Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedett, amikor bevallotta, hogy a másfél éves River Rose meglehetősen jóhiszemű és kedves még az idegenekkel szemben is, amivel szinte az őrületbe kergeti, és ami miatt még az átlagosnál is több oka van aggódni a kicsiért, ha épp nincs mellette.

Ez ijesztő, mert bárkivel képes lenne hazamenni, és jól is érezné magát közben. Bárkivel is van, mindig boldognak tűnik. Ez őrület, mert így egy percre sem vehetem le róla a szemem

– vallotta az aranytorkú énekesnő Ellennek, majd arról is szót ejtett, hogy épp  műsorvezető az egyik legnagyobb kedvence, akinek a hangját már egészen pici kora óta ismeri a Némó nyomában című animációs filmnek köszönhetően. (Ellen kölcsönzi Szenilla hangját a filmben – a szerk.)

A népszerű műsorvezető egyébként egy kedves ajándékkal is meglepte ifjú rajongóját, és egy aranyos kis Szenilla-jelmezt ajándékozott neki. Édesanyja természetesen ráadta River Rose-ra a ruhát, aki láthatóan imádta új szerzeményét.

River IMÁDJA a Szenilla-kosztümöt. Ezer hála @TheEllenShow! Már alig várjuk a Szenilla nyomábant, hiszen Némót már vagy egymilliárdszor megtaláltuk

– írta Kelly a fent látható kép mellé az Instagramon.

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, még idén nyáron a mozikba kerül a Némó nyomában több mint egy évtizede várt folytatása, melyben az első részhez hasonlóan ezúttal is Ellen kölcsönzi Szenilla hangját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek