Starity

Folytatást kap a Bűbájos boszorkák?

2016. március 09. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016 a régi kedvencek felélesztésének éve, és úgy tűnik, nagy esély van arra is, hogy ismét felcsapjuk az Árnyékok könyvét.

hirdetés
Folytatást kap a Bűbájos boszorkák?
Fotó: Warner Bros.

Holly Marie Combs, Alyssa Milano, Rose McGowan és Shannen Doherty főszereplésével futott igen nagy sikerrel a fantasysorozat 1998 és 2006 között, ami azt jelenti, hogy idén a tizedik évfordulóját ünnepeljük a széria végetértének. Az idei év pedig köztudottan a régi kedvencek a képernyőre való visszahozásának éve (gondoljunk csak a Fuller House-ra, a Jóbarátokra vagy a Szívek szállodájára!), így méltán reménykedünk abban, hogy a Bűbájos boszorkák készítői is megörvendeztetnek minket.

A sorozatban Phoebe-t alakító Alyssa nemrég az Entertainment Tonightnak mesélt arról, hogy már köztük, szereplők között is szóba jött a sorozat rebootjának gondolata, és mindannyian készen állnának a visszatérésre.

Mindannyian nyitottak vagyunk a dologra! Számomra úgy tűnik, mintha bármelyik pillanatban megvalósulhatna. Nagyon szeretem ezeket az újbóli összejöveteleket, és mi is bízunk abban, hogy a Bűbájos boszorkákkal kapcsolatban is szó lehet egy ilyenről

– nyilatkozta a színésznő, ám később, a Twitteren már egészen másról számolt be.

#Bűbájosboszorkák-rajongók, figyelem! Még semmi nincs megerősítve. A CBS már dolgozik a rebooton, de az eredeti szereplőgárda nélkül. Ezt biztosan tudom.

Mivel a fent említett csatorna birtokolja a sorozat jogait, így a szereplőknek nincs beleszólása a széria újraélesztésébe, de Alyssa szerint még nincs minden veszve, és talán a CBS vezetősége mégis amellett dönt, hogy az eredeti karakterekkel éledjen újra a boszorkányos sorozat. Természetesen az sincs kizárva azonban, hogy a Halliwell-lányok gyerekeivel számolnak a készítők, akikkel esetleg egy új korosztályt célozhatnak meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek