Starity

Justin Bieber elárulta, mi az az egyetlen dolog, amit megváltoztatna magán

2016. március 10. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár rajongói számára minden bizonnyal tökéletes, az énekes közel sem elégedett önmagával.

hirdetés

Justin Bieberrel a Glamour magazin készített exkluzív interjút a lap áprilisi számához, melyben a 22 éves énekes többek között szót ejtett arról, mit változtatna meg magán, milyen számára a tökéletes nő, és azt is elárulta, mi a legnagyobb vágya.

Nehéz nyomás alatt is jó fejnek maradni, így szeretnék sokkal türelmesebb lenni

– felelte Justin a kérdésre, miszerint mit változtatna meg önmagával kapcsolatban, ha lehetősége nyílna rá. Ezt meg is tudjuk érteni, hiszen köztudott, hogy az énekest könnyű kihozni a sodrából, és olyankor hajlamos elvetni a sulykot. (Gondoljunk csak korábbi botrányaira!)

Természetesen a médiát még mindig fokozottan foglalkoztatja Biebs magánélete, és mivel állítólag Selena Gomezzel végleg pontot tettek kapcsolatuk végére, így a hölgyek előtt szabad a pálya. De hogy Justinnak milyen lányok tetszenek? Elárulta!

Ha az igazit kellene jellemeznem, azt mondanám, legyen szabadszívű és jó humorú

– vallotta az énekes, aki néhány napja ünnepelte 22. születésnapját, ám ennek ellenére (vagy épp ezért) úgy tűnik, sokat komolyodott, ugyanis amikor a beszélgetés során jövőbeli terveire, céljaira terelődött a téma, így fogalmazott:

A legnagyobb álmom az, hogy egyszer saját családom legyen. Harmincéves koromra szeretnék megállapodni, és gyerekeket nevelni.

A Biebert faggató riporter rákérdezett a slágergyáros legújabb, Purpose címet viselő albumára is, melyet visszatérő újdonságaként emlegetnek, ám az énekes nem érzi úgy, hogy ez a jelző megállná a helyét.

Soha nem tűntem el, és nem is tekintek visszatérésként az albumra, sokkal inkább azt jelzi, hogy végre felnőttem

– magyarázta Justin.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek