Starity

Kendra Wilkinson a gyerekei előtt meztelenkedik

2016. március 11. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori playmate saját bevallása szerint nem tartja tabunak a meztelenkedést.

hirdetés

Az E! Newsnak nemrég alkalma volt elcsípni a Playboy-villa lányai című reality műsorból ismert Kendra Wilkinsont, aki őszintén vallott arról, hogyan neveli csemetéit, milyen kapcsolatban van egykori szeretőjével, Hugh Hefnerrel és azt is bevallotta, hogy már nem haragszik Holly Madisonra, amiért kiteregette a szennyest és könyvet írt arról, milyen volt az élet a Playboy-villában.

Alig hiszem el, hogy Hef már 90 éves lesz! A 78. születésnapi partiján találkoztam vele először, és ekkor költöztem be hozzá. Elképesztő, hogy repül az idő!

– nosztalgiázott a szőkeség.

Azon szerencsések egyike vagyok, akiknek lehetősége nyílt megismerni Hefet, hiszen a legtöbben csak a médiából ismerik őt. A kis Hank [Kendra fia – a szerk.] már járt az irodjában, és persze látott már felnőtt magazinokat is. Látta a képeket, és szerintem ez király. Természetesen hagyom neki, hogy megnézze a Playboy számára készült képeimet, hiszen nap mint nap lát engem meztelenül. Nem vagyok szégyellős. Együtt fürdünk és zuhanyzunk. Ha rejtegetsz valamit, az még inkább tabuvá válik. Amikor együtt fürdünk, fürdőruhát viselek, de az sem zavar, ha előtte kell levetkőznöm és átöltöznöm. A test az csak test, nem kell tabunak lennie többé

– magyarázta Kendra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek