Starity

Hallgass bele Andy Biersack új kislemezébe!

2016. március 11. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy hét múlva, március 18-án kerül az üzletek polcaira a Black Veil Brides frontemberének két éve várt kislemeze, a We Don't Have To Dance.

hirdetés

Ahogy egyre közeledik Andy Biersack első szólólemezének megjelenése, egyre jobban izgulnak a rajongók is, hiszen az énekes első kislemezének, a They Don't Need To Understandnek a megjelenése óta már majdnem két év telt el. A 25 éves rocker természetesen azóta sem ült tétlenül a babérjain, hiszen zenekara, a Black Veil Brides projektjeivel volt elfoglalva, de végre időt szakított szólókarrierje beindítására is.

Természetesen szó sincs arról, hogy Andy elhagyná a sikert meghozó együttest, csupán az elmúlt években olyan sok megvalósításra váró ötlete támadt, amit nem szeretett volna hanyagolni, ugyanakkor nem fért volna bele a Black Veil Bride image-ébe, ezért döntött úgy, hogy Andy Black néven szólókarrierbe kezd.

És hogy kikkel dolgozott együtt a korongon? Természetesen a rockzenei szcéna krémjével, így albumán közreműködött a My Chemical Romance-ből ismert testvérpár, Gerard és Mikey Way; a Fall Out Boy éléről ismert Patrick Stump; a 5 Seconds Of Summer dobos-énekese, Ashton Irwin; az All Time Low dobosa, Rian Dawson, valamint a méltán híres John Feldmann producer is.

És hogy milyen lesz az új kislemez? Fülbemászó, dallamos, slágergyanús! Íme, egy kis ízelítő!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek