Starity

Justin Bieber már gyerekként is problémás volt

2016. március 28. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

A What Do You Mean? énekesével nem csak a felnőtté válás időszakában voltak problémák egykori szomszédai szerint.

Justin Bieber már gyerekként is problémás volt

Holnapig sorolhatnánk, milyen botrányokkal került címlapokra az utóbbi években Justin Bieber. Az énekes az utóbbi időben azonban igyekezett megkomolyodni – legújabb, Purpose címet viselő korongja is erről tanúskodik. Mindazonáltal kiderült, hogy szó sincs tinédzserkori lázadásról, Biebs ugyanis mindig kapható volt egy kis balhéra – legalábbis erről számoltak be egykori szomszédai nemrégiben.

hirdetés

Semmi jót nem tudok elmondani Justinról. Örülök, hogy elköltözött

– nyilatkozta a MailOnline-nak egy szomszéd, aki akkor élt Bieber szomszédságában, amikor ő nagyszüleinél, az Ohio-állambeli Stratfordban vert tanyát.

Állandóan körtét dobált a medencénkbe, ijesztgette a macskánkat. Amikor az utcán tekergett, felhívtuk a szomszédbelieket, hogy Legyetek óvatosak, Justin odakint ólálkodik. A házamat háromszor dobálta meg tojással, ha pedig nyaralni mentünk, a kertünket használta játszótérnek: egy ilyen alkalommal 16 hokikorongot találtam az udvaron

– elevenítette fel a történteket a neve elhallgatását kérő szomszéd, majd így folytatta:

Folyton a kertünkben kosárlabdázott, és letaposta a virágainkat. Bocsánatot persze soha nem kért miatta. Ha valahol valami baj történt, ahhoz mindig köze volt. Pokollá tette az életünket.

A szomszéd szerint Justin édesanyja azonban nem hitt a szomszédok pletykáinak, ő úgy vélte, hogy csemetéje egy földreszállt angyal. Tanárai jó eszű gyerekként jellemezték a fiút, ám hozzátették, hogy nem tartozott a legjobbak közé. Justin egykori történelemtanára, Kim Booker például úgy nyilatkozott, hogy az énekes jó képességű gyerek volt, és még a sakk klubhoz is csatlakozott annak idején.

Justin ugyan soha nem érettségizett le, mi mégis nagyon büszkék vagyunk rá. Átlagos srác volt, kortársaihoz hasonlóan jégkorogozott és kosárlabdázott

– nyilatkozta Justin iskolájának igazgatója, Martin Ritsma.

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek