Starity

Ikonikus szerepekben térhet vissza a képernyőre Melissa Joan Hart

2016. március 31. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég kiderült, hogy már folynak a megbeszélések a hazánkban Clarissa, valamint a Sabrina, a tiniboszorkány címen futott szériák rebootjáról.

hirdetés
Ikonikus szerepekben térhet vissza a képernyőre Melissa Joan Hart

A régi kedvencek újraélesztése utolérte Melissa Joan Hartot is. A színésznőt az 1980-as években ismerhettük meg, az áttörést azonban a Clarissa című 1991 és 1994 között futott sorozat hozta meg számára, ezt pedig 1996-ban a Sabrina, a tiniboszorkány követte.

2016 köztudottan az újrakezdések és folytatások éve, így a Jóbarátok, A szökés és a Szívek szállodája után úgy tűnik, Melissa hamarosan visszatérhet régi szerepeibe, amennyiben döntés születik a rebootok sorsáról.

Az egész azon múlik, ki kapja meg a forgalmazási jogokat, és hogy hogyan és mit akar kezdeni vele. Politikai okok húzódnak mögötte, de a dolgok jelenlegi állása szerint egyelőre nem tartunk sehol

– magyarázta a FABLife-nak adott interjújában a színésznő, aki a rajongókhoz hasonlóan bízik abban, hogy mind Clarissa, mind Sabrina életre kelhet újra a képernyőn.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek