Starity

Így állított emléket elhunyt szeretteinek Lea Michele

2016. április 13. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nehéz hónapok vannak a színész-énekesnő háta mögött, hiszen nem sokkal azután, hogy ok nélkül szakított vele a szerelme, imádott nagymamáját is elveszítette.

hirdetés

Lea Michele az Instagramon hozta követői todomására tegnap, hogy két új tetoválással gazdagodott: egyiket a közelmúltban elhunyt nagymamája, másikat a 2013-ban elvesztett exbarátja, Cory Monteith emlékére csináltatta.

Ezen a héten elvesztettem az én gyönyörű nagyikámat... Nem az az átlagos nagymama típus volt. Tőle kaptam életem első csésze kávéját nyolcéves koromban. Mindig valami cikis dolgot mondott azoknak a fiúknak, akikkel együtt jártam. Sosem sütött pitét, és pulcsit sem kötött nekem, de ő volt a nagyikám, akit nagyon szerettem... Mindennél jobban... Imádlak, Nagyi

– írta az alább látható felvétel mellé Lea.

És itt a másik... az én hátvédem emlékére.. #5

– írta a másik tetoválás mellé a 29 éves barna hajú szépség utalva arra, hogy volt szerelme az ötös számmal ellátott focimezt viselte a Glee – Sztárok leszünk című sorozatban, melynek forgatása során ismerkedtek meg és szerettek egymásba annak idején. Kapcsolatuknak – sajnálatos módon – a színész tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála vetett véget.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek