Starity

Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata immár Instagram-hivatalos lett

2016. május 24. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hollywoodban szinte íratlan szabály, hogy onnantól számít hivatalosnak egy kapcsolat, hogy az érintett felek együtt jelennek meg egy hivatalos rendezvényen vagy épp közhírré teszik azt az Instagramon. Katy és Orlando immár ezen a mérföldkőn is túl esett, és hivatalosan is egy párt alkotnak.

hirdetés

Januárban még csak találgathattunk arról, hogy vajon milyen természetű Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata, márciusra azonban már szemernyi kétségünk sem volt afelől, hogy az énekesnő és a színész egymásra talált. Az idillt egyedül a két hete elharapódzott pletykák rontották el, miszerint a Gyűrűk Ura sztárja félrelépett a tőle 16 évvel fiatalabb Selena Gomezzel.

A botrány lassan lecsengeni látszik, és kirobbanása óta többször is lencsevégre kapták Katyt és Orlit, akik szemlátomást mit sem törődnek a rosszmájú szóbeszéddel, és megmutatták: boldogabbak, mint valaha. Kapcsolatuk komolyabbra való fordulását bizonyítja az is, hogy a Firework énekesnője egy kettejükről készült felvétellel bizonyította az Instagramon, hogy minden rendben közöttük.

Ha ez nem volna elég, a sztárpár együtt ünnepelte Katy egyik legrégibb barátjának, Markus Molinari divattervezőnek is a születésnapját, melyről videó is készült, így nincs okunk aggódni amiatt, hogy a megcsalásos botrány szétrebbentette volna az újdonsült szerelmeseket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek