Starity

Ennyit változtak a Négyen egy gatyában sztárjai

2016. május 25. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Ann Brashares regényein alapuló filmsorozat első része majdnem 11 évvel ezelőtt került a mozikba.

hirdetés
Ennyit változtak a Négyen egy gatyában sztárjai
Fotó: Warner Bros.

Június 1-jén lesz 11 éve, hogy bemutatták az Egyesült Államokban a Négyen egy gatyában Ken Kwapis rendezte első részét, mely hatalmas siker volt a tengeren innen és túl is, így nem volt kérdéses a folytatás. A 2008-ban debütált második rész rendezői székébe már Sanaa Hamri ülhetett, műve pedig hasonló sikert aratott, akárcsak az azt megelőző epizód. 

Az azóta eltelt években a főszereplőket alakító színésznők felnőttek, és természetesen azóta is a filmiparban érzik leginkább otthon magukat. Lássuk, mi történt velük az elmúlt egy évtizedben!

Blake Lively

A Bridgetet életre keltő szőke szépség neve az évek során egybeforrott Serena Van Der Woodsenével, hiszen a Gossip Girlnek köszönheti ismertségét a színésznő, azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a Négyen egy gatyában volt az első komolyabb szerepe.

Blake az elmúlt tíz évben olyan produkciókban kamatoztatta a tehetségét, mint a Feltéve, a Tolvajok városa, a Zöld lámpás vagy az Adaline varázslatos élete. Legújabb filmje A zátony címmel kerül a mozikba június 29-én.

Ami a magánéletét illeti, Blake-nek nincs oka panaszra: férjével, Ryan Reynoldsszal 2010-ben ismerkedtek meg, a munkakapcsolatból pedig szerelem lett. Életüket 2012-ben kötötték össze hivatalosan, lányuk, James pedig 2014 decemberében jött a világra. A színésznő jelenleg második gyermekét hordja a szíve alatt.

Blake 2005-ben...

... és 2016-ban

Alexis Bledel

A filmsorozatban Lena bőrébe bújó Alexis karrierjét is egy sorozat, méghozzá a Szívek szállodája indította be. Blake-től eltérően ő már világszerte ismert volt a filmben való felbukkanásakor, hiszen már öt éve a képernyőn volt az imént említett szériának köszönhetően.

A Négyen egy gatyában óta Alexis többségében kisebb szerepekben tűnt fel, így rajongói láthatták a Sin City – A bűn városa című alkotásban, de feltűnt A jó pasi, A cinkos és a Diploma után című műremekekben is. Legközelebb a még idén a képernyőre kerülő Szívek szállodája-rebootban láthatjuk, melyben ismét Roryt kelti életre.

Alexis Blake-hez hasonlóan a karrier mellett a magánéletben is szerencsés. 2012-ben kezdett randizni a Mad Men – Reklámőrültek sztárjával, Vincent Kartheiserrel, aki 2013 tavaszán gyűrűt húzott az ujjára. A szerelmesek 2014 júniusában keltek egybe, első gyermekük tavaly ősszel jött a világra.

Alexis 2005-ben...

... és 2016-ban (bal oldalt)

America Ferrera

Americának a Négyen egy gatyában előtt csak kisebb szerepekben volt lehetősége kamatoztatni tehetségét, a kissé önbizalomhiányos Carmen szerepének elvállalása után azonban megnyíltak előtte az ajtók.

A kétrészes filmadaptáció óta szinkronizálással foglalkozott – hallhattuk a Csingilingben és az Így neveld a sárkányodat! eddig megjelent részeiben –, de többségében sorozatszerepeket vállalt. A nézőknek elsősorban a Ki ez a lány?-ból, a Christine-ből és a Superstore-ból lehet ismerős.

Szerelmi élete harmonikus és boldog, párjával, Ryan Piers Williamsszel hosszú évek óta alkotnak egy párt. Eljegyzésükre 2010-ben, esküvőjükre pedig egy évvel később, 2011 júniusában került sor. America mindezek mellett a politikai életben is aktívan tevékenykedik: hatalmas támogatója az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának.

America 2005-ben...

... és 2016-ban

Amber Tamblyn

Amber kolléganőihez hasonlóan igen aktív, ugyanis a Négyen egy gatyában óta számtalan filmben és sorozatban felbukkant, bár ez aligha meglepő, hiszen már azelőtt is híres volt, hogy megkapta volna Tibby szerepét. (A 90-es években főszerepet játszott a General Hospital, majd az Isteni sugallat című tévésorozatokban.)

A színésznő az elmúlt tíz évben olyan alkotásokban csillogtatta meg tehetségét, mint az Átok 2. és a Vakáció a szigeten, de feltűnt még a Zűrös zsaruk, a Doktor House, a Két pasi – meg egy kicsi és a The Increasingly Poor Decisions of Todd Margaret című sorozatokban is. Jelenleg egy még idén a mozikba kerülő drámafilmen, a Cleveland.-en dolgozik, valamint már csak a bemutatásra vár a főszereplésével készült Girlfriend's Day és a The Heyday of the Insensitive Bastards.

A magánéletét féltve óvó színésznőről annyit lehet tudni, hogy jelenleg is boldog házasságban él szakmabeli szerelmével, David Crosszal, akinek 2012 októberében fogadott örök hűséget.

Amber 2005-ben...

... és 2016-ban

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek