Starity

Kylie Jennert megviseli a Tygával való szakítás

2016. május 26. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Barátai elmondása szerint a 18 éves valóságshow-sztár nagyon szenved a szakítás miatt.

hirdetés
Kylie Jennert megviseli a Tygával való szakítás
Fotó: PUMA

Május elején vetett véget két éve tartó kapcsolatának Kylie Jenner és Tyga. Ez már a második alkalom volt, hogy úgy döntöttek, külön utakon folytatják, ám úgy tűnik, ezúttal valóban komolyan is gondolják a szakítást, hiszen immár hetek óta nem találkoztak, de még csak nem is beszéltek egymással. Erre pedig nem volt még példa ismeretségük óta.

Kylie-nak egyáltalán nem volt könnyű a szakítás, és most is azon igyekszik, hogy lefoglalja magát. Ez az eddigi leghosszabb időszak, hogy nem beszélnek egymással. A barátaik azt hitték, ez a mosolyszünet is csak egy hétig tart, és utána újra összejönnek, de mindkettejük részéről véglegesnek tűnik a szakítás

– nyilatkozta egy bennfentes az E! Newsnak. Szavait az is alátámasztja, hogy az egykori szerelmeseket valóban nem kapták lencsevégre együtt az elmúlt hetekben, és mindketten más ismerősök oldalán kerestek menedéket. 

Állítólag már mind a ketten továbbléptek a szakítás óta: Tygát két Instagram-sztárral is hírbe hozák a közelmúltban – legutóbb a Cannes-i Filmfesztiválon kapták lencsevégre Demi Rose Mawby fehérneműmodellel; ezzel szemben Kylie a PartyNextDoor művésznéven futó rapperrel tölti ideje legnagyobb részét.

A kívülállók számára úgy tűnhet, több van Kylie és PartyNextDoor között, mint ami valójában van. Ők csak élvezik egymás társaságát. Kylie igyekszik jól érezni magát, ki akarja verni a fejéből Tygát, és erős akar maradni, mert a szakítás nagyon megviseli

– folytatta a fent említett ismerős.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek