Starity

Hivatalosan is véget ért Gwyneth Paltrow és Chris Martin házassága

2016. május 27. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több, mint két éve adta be a válókeresetet a sztárpár, és végre hivatalosan is pont került a házasság végére.

hirdetés

Gwyneth Paltrow és Chris Martin mindig is visszafogottak voltak magánéletükkel kapcsolatban, ám a kívülállók számára idillikusnak tűnt a házasságuk. 2014-ben azonban minden megváltozott, ugyanis rajongóik legnagyobb meglepetésére bejelentették, hogy elválnak.

Szomorú szívvel ugyan, de a válás mellett döntöttünk. Több, mint egy évig keményen dolgoztunk a kapcsolatunkon, hol együtt, hol külön, hogy meglássuk, mi lehet köztünk, és végül mindketten arra a konklúzióra jutottunk, hogy bár szeretjük egymást, jobb lenne, ha külön folytatnánk. Mindazonáltal továbbra is egy család vagyunk, és bizonyos módon, de sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint valaha. Elsősorban a szülei vagyunk két hihetetlenül csodás gyereknek, és arra kérünk mindenkit, hogy az ő és a mi érdekünkben is tartsátok tiszteletben a döntésünket e nehéz helyzetben

– írta a sztárpár a hivatalos nyilatkozatban.

A válókereset beadása óta egyébként mindketten továbbléptek: Gwyneth Brad Falchuk rendező-producer mellett talált rá a boldogságra, Chris pedig jelenleg Annabelle Wallisszal alkot egy párt. Különélésük ellenére azonban továbbra is szoros barátságot ápolnak az egykori szerelmesek, így az elmúlt két évben számtalanszor kapták lencsevégre őket a lesifotósok, ők azonban máig tagadják, hogy több lenne köztük barátságnál.

Chrisszel nem élünk együtt, de mindig szívesen látott vendég nálunk. Akkor jön, amikor csak akar, és természetesen ez fordítva is így van: sokszor előfordul, hogy ott alszok a malibui házában a gyerekekkel. Együtt szoktuk tölteni a hétvégéket és a nyaralásokra is együtt megyünk. Abszolút egy családként gondolok magunkra, még ha nem is romantikus értelemben. Chris olyan nekem, mintha a testvérem volna

– nyilatkozta a színésznő a Glamour magazinnak adott egy korábbi interjújában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek