Starity

23 évnyi házasság után a válás mellett döntött R. Kárpáti Péter

2016. május 27. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Barátok közt egykori sztárja maga jelentette be a hírt, miszerint feleségével beadták a válókeresetet.

hirdetés
23 évnyi házasság után a válás mellett döntött R. Kárpáti Péter
Fotó: RTL Sajtóklub

R. Kárpáti Péter a Story magazin hasábjain vallott válásáról, és beismerte, hogy feleségével közösen döntöttek a szakítás mellett. A hírről elsőként gyerekeiket tudósították, akik megértően fogadták döntésüket. A színész hangsúlyozta, hogy nem egy harmadik fél áll a szakítás hátterében, csupán eltávolodtak egymástól, és már nem ugyanazokat a dolgokat tartják elsődlegesnek.

Bizonyos értelemben felszabadító érzés, hogy a köztünk lévő szeretet megmaradt, de ez kevés ahhoz, hogy összetartson egy házasságot. Be kellett látnom, hogy nagyon különböző az életfelfogásunk, világhoz való viszonyunk, az emberi kapcsolataink megítélése

– magyarázta a válás indokait a színész.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek