Starity

Kirúgták új sorozata forgatásáról a gyermekpornográfiával gyanúsított Mark Sallinget

2016. június 01. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy fest, hogy a 33 éves színész lehúzhatja a rolót, ugyanis karrierjének befellegzett.

hirdetés

Mark Sallinget tavaly decemberben állították elő a hatóságok gyermekpornográfia miatt. Egy aggasztó bejelentést követően házkutatást tartottak nála a rendőrök, akik számítógépén olyan erotikus anyagokat (képeket, videókat) találtak, melyek 12 évnél fiatalabb gyerekeket ábrázoltak. 

A színész ugyan szabadlábon védekezhet, ám minden esély megvan arra, hogy elítélik az ügyben, ugyanis az ominózus nyomozás során bizonyítottan egyedül élt, így felelősségét nem háríthatja másra. Ahogy a minap beszámoltunk róla, igencsak megütheti a bokáját, ugyanis öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, amennyiben bűnösnek találja az ügyét vizsgáló esküdtszék.

Mindezek mellett azonban volt lehetősége munkát vállalni, mivel megesett rajta Adi Shankar rendező szíve, aki a Gods and Secrets című minisorozatban ajánlott szerepet neki. Bár a forgatások már megkezdődtek, a mai napon robbant a hír, hogy kitették Salling szűrét a produkcióból, jeleneteit pedig újraforgatják egy másik színész szereplésével.

Kivágtuk Markot a minisorozatból, én pedig személyesen finanszírozom az újbóli forgatások költségeit, és bízok abban, hogy Mark is megtalálja a belső békéjét. Mindezeken túl bántalmazott gyerekek javára ajánljuk fel a projektből beérkező bevételt. A bolygónkon élő gyerekek ártatlansága olyasvalami, amit bármilyen áron óvni kell

– nyilatkozta döntése kapcsán a rendező, aki korábban is azzal a feltétellel alkalmazta Sallinget, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a róla szóló pletykák igazak, abban a pillanatban eltávolítja őt a szereplőgárdából és újraforgattatja a jeleneteit. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek