Starity

Tragédia! Halálra lőtték a fiatal énekesnőt, Christina Grimmie-t

2016. június 11. 13:01   |   Szerző: Rossio

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Orlandói fellépését követően ismeretlen elkövető három ízben rálőtt az énekesnőre. Kritikus állapotban szállították kórházba, ahol június 11-én hajnalban elhunyt.

hirdetés

Rajongók ezreit rázta meg a hír, miszerint az NBC Voice elnevezésű tehetségkutatójának felfedezettjét június 10.-én pénteken ismeretlen fegyveres férfi háromszor meglőtte, majd önmaga ellen fordította fegyverét. Indítékai pillanatnyilag tisztázatlanok.

Christina a Plaza Live nevű szórakozóhelyen lépett fel a Before You Exit elnevezésű bandával, majd a helyszínen maradt autogramosztás céljából. Ekkor egy férfi határozott léptekkel indult felé, és rálőtt az énekesnőre, majd miután annak bátyja megragadta a támadót, önmagával is végzett. Christinát kritikus állapotban szállították kórházba, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta.

A bátyja egy hős, hogy megállította őt (a támadót), mielőtt valaki mást is bánthatott volna

 – nyilatkozott az orlandói rendőrség képviselője, Wanda Miglio.

A Voice szerkesztői Twitteren a következőket nyilatkozták:

Nincsenek szavak. Elvesztettünk egy csodálatos lelket, gyönyörű hanggal. Lélekben Christina barátaival, rajongóival és családjával vagyunk.

Az énekesnő szóvivője, Heather Weiss a rajongók együtérzését és a család számára a gyász tiszteletben tartását kérte.

Christina Grimmie 22 éves volt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek