Starity

Calvin Harris elárulva érzi magát, amiért Taylor Swift ilyen gyorsan továbblépett

2016. június 17. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A skót lemezlovas nem titkolja, hogy rosszul érinti exbarátnője továbblépése.

hirdetés

A hónap elején számoltunk be arról, hogy 15 hónapnyi randizás után véget vetett kapcsolatának Hollywood ügyeletes álompárja, Taylor Swift és Calvin Harris. Természetesen rögtön megindultak a találgatások, hogy mi miatt futott zátonyra a kapcsolat, és bár először úgy értesültünk, hogy Calvin adta ki Taylor útját a kettejük közti kémia hiányára hivatkozva, hamar kiderült, hogy valójában az énekesnő unatkozott a DJ mellett.

Taylor barátai nemrég még úgy nyilatkoztak, hogy az énekesnőt megviseli a szakítás, és a nyarat szingliként szeretné tölteni, nem sokkal később kiderült, hogy esze ágában sincs egyedül lenni, mi több, új kapcsolatba kezdett Tom Hiddlestonnal, amit a kettejükről készült lesifotók is bebizonyítottak. 

Tay és Tom egyébként májusban, a Met Gálán találkozott egymással, amely eseményre mindketten egyedül érkeztek. Ültetőkártyáik ugyanahhoz az asztalhoz szóltak, így beszédbe elegyedtek. A csevejből felocsúdván nem sokkal később a táncparketten találták magukat, ám ekkor még csak barátság volt köztük.

Semmi sem történt kettejük között, amíg Taylor nem szakított Calvinnal

– erősítette meg egy forrás a Metrónak. Calvin azonban nem bizonyult ennyire megértőnek exe új párkapcsolata iránt, mi több, minden rá emlékezetető képet és bejegyzést eltávolított a közösségi oldalairól.

Calvin folyamatosan gyanakodott arra a kapcsolatuk ideje alatt, hogy Taylor megcsalja őt. Csak azt nem tudta, kivel. Úgy érzi, hogy a Taylorról és Tomról megjelent lesifotók alátámasztják a sejtéseit, ezek mindent megváltoztattak. Nagyon dühös és elárulva érzi magát. Bizonyítva érzi, hogy Taylor már akkor Tommal csalta őt, amikor még együtt voltak. Eredetileg abban reménykedett, hogy barátságban tudnak elválni egymástól, de már semmit nem akar Taylortól

– nyilatkozta egy, a DJ-hez közel álló barát az E! Newsnak.

Taylor egyik ismerőse ezzel szemben így fogalmazott az énekesnő továbblépése kapcsán:

Taylor szerette volna újra különlegesnek érezni magát. Nagyon kedveli Tomot, és izgatott, amiért vele lehet.

Érdekesség, hogy a TMZ-nek nemrég sikerült lencsevégre kapnia Calvint, és a riporter kerek-perec nekiszegezte a kérdést, hogy mi a véleménye Taylor és Tom kapcsolatáról, melyre a következőképp válaszolt:

Ez mind klassz. [Taylor] a saját dolgával törődik. A saját dolgával törődik, haver.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek