Starity

Kilenc hónappal kitolták a készítők a Lego-kaland második részének bemutatását

2016. június 20. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A filmet forgalmazó Warner Bros. hivatalosan is bejelentette a késést, okát azonban nem nevezte meg.

hirdetés
Kilenc hónappal kitolták a készítők a Lego-kaland második részének bemutatását
Fotó: Warner Bros. Pictures

2014 februárjában került bemutatásra A Lego-kaland címet viselő animációs alkotás, mely hihetetlen sikernek örvendett a nézők, a szakma, de még a kritikusok körében is. Amellett, hogy Oscar- és Golden Globe-díjakra is jelölték a filmet, sikeresen elnyerte a BAFTA legjobb animációs filmnek járó díját, valamint több mint ötven további elismerésben részesült.

A fentiek fényében nem csoda, hogy a Warner Bros. úgy döntött, beruház a folytatásra, melynek előkészületei már meg is kezdődtek. Az előzetes beharangozás szerint 2018. május 18-án került volna a mozikba a Phil Lord, Christopher Miller, Michelle Morgan és Jared Stern forgatókönyve alapján Rob Schrab rendezte történet, ám a minap kiderült, hogy a bemutató időpontját 2019. február 8-áig tolták, így a rajongók hosszú várakozásnak néznek elébe.

Az első rész tengerentúli sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a főbb szereplőket olyan sztárok szólaltatták meg, mint Chris Pratt, Liam Neeson, Channing Tatum, Cobie Smulders, Jonah Hill, Morgan Freeman, Dave Franco, Will Ferrell, Elizabeth Banks és Jake Johnson, így vélhetően a készítők ismét visszacsábítják őket a folytatáshoz is.

Akik pedig szívesen elmélyülnének a képernyőn történő legózásban, azoknak már nem kell sokat várni, ugyanis Batmannel a főszerepben 2017 februárjában kerül a mozikba a The Lego Batman Movie, melyben szintén szupersztárok kölcsönzik a hangjukat kedvenceinknek, így felcsendül majd Mariah CareyZach Galifianakis, Ralph Fiennes, Rosario Dawson és Will Arnett hangja is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek