Starity

Simon Cowellnek a Spice Girlsre fáj a foga

2016. június 24. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit X-Faktor mentora alig várja, hogy lecsaphasson az újraalakulását tervezgető Spice Girlsre.

hirdetés
Simon Cowellnek a Spice Girlsre fáj a foga

A One Direction kiesésével új popcsapat után nézett Simon Cowell, szeme pedig a Spice Girlsön akadt meg. A csapat hosszú hónapok – ha nem évek – óta tervezgeti újbóli összeállását, melynek megvalósulása közel sem biztos, hiszen Victoria Beckham és Mel C nem olyan lelkesek, mint húsz évvel ezelőtt, mi több: kijelentették, hogy nem kívánnak se énekelni, se turnézni.

Állítólag már szó esett a két lány lecseréléséről is, de egyelőre még az egyesülés gondolata is kérdéses. A Metro úgy tudja, hogy Cowell mindezek ellenére felkereste Mel B-t és ajánlatot tett neki: amennyiben rá tudja venni a csapat többi tagját a csatlakozásra, leszerződteti őket, és valami hatalmas dologra számíthatnak. Ezért is kérte fel az X-Factor vendégzsűrijének Mel B-t.

Simon kétségbeesetten vágyik egy új Spice Girls-albumra. Nem akar kimaradni már az első kör után. Múlt héten a meghallgatásokon a bandával kapcsolatban kérdezgette Melt, és szó szerint azt mondta, hogy valami megafantasztikus dologra készül, amennyiben leszerződnek hozzá. Egészen odáig ment, hogy figyelmeztette Melt, jobb, ha nem beszélnek más kiadóval, mielőtt meghallgatnák az ő ajánlatát

– nyilatkozta egy bennfentes. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek