Starity

16 dal, amiről nem tudtad, hogy Sia írta

2016. július 05. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sia korábbi súlyos alkohol- és drogproblémái miatt sokáig inkább más előadóknak írt dalokat, pedig – mint tudjuk – neki magának is fantasztikus hangja van. Cikkünkben ezúttal elhoztunk 16 dalt, amiről talán még nem tudtad, hogy Sia szerezte.

hirdetés

Rihanna – Sledgehammer

A napokban jelent meg RiRi újdonsága, melyhez egy igazán különleges, már-már földöntúli videoklip készült, hiszen a szerzemény a hamarosan a mozikba kerülő Star Trek-film betétdala lesz. A dal másik érdekessége, hogy szövegét a hamarosan hazánkba látogató, misztikumok övezte Sia szerezte.

Carly Rae Jepsen – Boy Problems

A Call Me Maybe-vel a köztudatba robbant énekesnő a tavaly nyáron megjelent, Emotion címet viselő tizenkét számot felsorakoztató korongján helyezte el a Sia által írt Boy Problemsöt. A dalhoz természetesen kisfilmet is forgatott, mely három hónappal ezelőtt került feltöltésre a legnagyobb videómegosztó oldalon.

Britney Spears – Perfume

A 2013 szeptemberében megjelent kislemez köztudottan a pophercegnő pasijáról, Jason Trawickről szól, akivel Britney a dal készítésekor szakított. A zátonyra futott kapcsolatot mindenképpen dalba akarta foglalni az énekesnő, így Siát segítségül hívva alkották meg a Perfume-öt.

Beyoncé – Pretty Hurts

A dal már rögzítésre készen állt, amikor Sia felajánlotta azt Katy Perrynek és Rihannának, ám ők köszönték szépen, nem kértek belőle. Nem így Beyoncé, aki boldogan csapott le rá 2014-ben, és sikerre is vitte.

Rihanna – Diamonds

Ha a barbadosi szépség legsikeresebb szerzeményeire gondolunk, óhatatlanul is a fülünkbe csengenek a Diamonds sorai, ami nem is csoda, hiszen a dal 20 országban vezette a slágerlistákat a megjelenése után, és ez volt RiRi tizenkettedik listaelső dala – amit ráadásul a mi Siánk szerzett.

Kylie Minogue – Kiss Me Once

A Kiss Me Once nemcsak, hogy felkerült Kylie tizenkettedik nagylemezére, hanem az énekesnő egyenesen erről a dalról nevezte el a korongot. Érdekesség, hogy nem ez volt az egyetlen szerzemény a lemezen, amin együtt dolgozott a két énekesnő, ugyanis Sia szerezte Kylie Sexercize-át is.

Shakira – Chasing Shadows

A kolumbiai származású énekesnő legutóbbi, saját magáról elnevezett lemezének deluxe változatán helyezte el Sia szerzeményét, olyan bónusz dalok mellett, mint a La La La és a That Way.

Kelly Clarkson – Invincible

Az American Idol-nyertes, Grammy-díjas énekesnő tavaly jelentette meg az Invincible című kislemezét és az ahhoz forgatott videoklipet, ám azt csak kevesen tudják, hogy Sia szerezte a dal szövegét.

Maroon 5 – My Heart Is Open feat. Gwen Stefani

A My Heart Is Opent az Adam Levine vezette csapat ötödik lemezén találhatjuk meg, melynek nem az az egyetlen különlegessége, hogy az énekes X-Factor-beli kolléganője, Gwen Stefani is közreműködött, hanem hogy dalszerzőként ugyan, de Sia is kivette a részét a munkálatokból.

NeYo – Let Me Love You (Until You Learn To Love Yourself)

Hogy ne csak popsztárokat említsünk, helyet követelt listánkon az R&B sztár, NeYo is, aki 2012-ben mutatta be dance elemekkel tűzdelt dalát, melyet Sia szerzett. A nóta hamar felkerült az énekes legjobbjai közzé, ugyanis az eladások után arany- és platina minősítést szerzett.

Céline Dion – Love Me Back To Life

A kanadai Grammy-díjas énekesnő is sokat köszönhet Siának, ugyanis a kolléganője által szerzett Love Me Back To Life volt a negyvenedik slágere, ami bekerült a Billboard zenei listájára, különlegessége pedig abban állt, hogy a Céline-től nem megszokott dupstep elemekkel tették még emlékezetesebbé.

Flo Rida – Wild Ones feat. Sia

Talán nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, Sia nemcsak vokálozott a floridai rapper egyik legsikeresebb slágerében, hanem ő maga szerezte annak dalszövegét is. A nóta szinte a létező összes nagyobb zenei listát meghódította, és az eladások után többszörös platinalemez minősítést szerzett, így nem csoda, hogy a rapper erről a dalról nevezte el negyedik lemezét.

David Guetta – Titanium feat. Sia

A francia lemezlovas helyzete is Flo Ridáéra hajaz, ugyanis Guetta egyik legismertebb számában Sia nemcsak vokálozott, hanem dalszerzői zsenialitását is megcsillogtatta – ekkor már sokadjára. Siával a tarsolyában garantált volt a DJ sikere: a Titanium világszerte többszörös platinalemez lett.

Lea Michele – Cannonball

A Glee sztárja elhunyt párját, Cory Monteith-et gyászolta, amikor úgy döntött, Siához fordul segítségért, ugyanis szerette volna dalba önteni az elmúlás és a veszteség fájdalmát. Így készült el a Cannonball, melyet Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában mutatott be először a színész-énekesnő.

Rita Ora – Radioactive

Sia 2012-ben nyújtott segítő kezet az akkor még feltörekvő brit tehetségnek a Radioactive képében. A dal végül Rita bemutatkozó nagylemezén landolt olyan hasonlóan nagy sikerű számok mellett, mint a Hot Right Now, a Shine Ya Light és a How We Do (Party).

Christina Aguilera – You Lost Me

2010-et írtak a naptárak, amikor Sia és Christina huzamosabb ideig együtt dolgozott, közös munkájuk egyik legismertebb gyümölcse pedig a You Lost Me lett. A dal Christina hatodik, Bionic címet viselő nagylemezén kapott helyet, de nem ez volt az egyetlen dal, amin Siával közösen dolgoztak, ugyanis kolléganője segített neki megírni az All I Need és az I Am szerzeményeket is.

via Popsugar

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek