Starity

5 alkalom, amikor Rebecca Black azt bizonyította, hogy igenis tehetséges

2016. július 11. 10:10   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rebecca Black már többször bebizonyította, hogy a sokak által kritizált Friday óta rengeteget fejlődött a hangja. Míg Amerikában többen megszerették őt – hiszen több millió követővel rendelkezik a közösségi oldalakon –, addig hazánkban sajnos még több kritikussal találta szemben magát. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a videókat, melyek alapján elmondhatjuk, közel sem olyan tehetségtelen, mint azt sokan gondolják róla.

hirdetés

2011-ben jelent meg a Friday című dal, amely meghozta az ismertséget az akkor mindössze 14 éves kiskamasz, Rebecca Black számára, ami meglehetősen negatív irányban befolyásolta a lány karrierjének alakulását. Való igaz, hogy az említett dal tényleg nem a popipar legjobbja, de az énekesnő fiatal voltát tekintve, bizony nincs is jogunk ítélkezni felette.

Miután a blogger körökben népszerű Perez Hilton felfedezte Rebeccát a YouTube-on, meglehetősen kemény hangvételben írt róla, amely azt eredményezte, hogy sokan az ő korántsem pozitív véleményét hangoztatták a későbbiekben. Épp ezért olvashattunk akkoriban sok olyan kommentet, miszerint: Meg sem hallgatom, mert biztos rossz.

Bár sokaknak nem tetszett a Friday első (és sokadik) meghallgatás után, bizony jó néhány rajongót így is tudott szerezni magának a feltörekvő híresség. Az egyébként fontos tény, hogy bemutatkozó énekesnőhöz képest még így is egész szép példányban fogyott a kislemez. Mindezek ismeretében lássuk, hogy kevéssé sikeres bemutatkozása óta hogyan boldogult a magát folyamatosan képző énekesnő!

1. Rebecca a Friday óta olyan szerzeményeket jelentetett meg, mint a My Moment, a Person of Interest, a Sing It vagy éppen az In Your Words, melyekre már sokkal érettebb hangzásvilág  jellemző és ez alapozta meg későbbi feldolgozásait is. Rebecca énektanárhoz jár jelenleg is, így aligha állíthatjuk, hogy nem tesz meg mindent hangjának képzése, fejlesztése érdekében.

2. Az énekesnő feldolgozta Miley Cyrus We Can’t Stop és Wrecking Ball című dalait, valamint új köntösbe bújtatta Rihanna és Mikky Ekko Stay című felvételét is Jon D oldalán; mindezeken túlmenően Troye Sivan Wild című szerzeménye is új verziót kapott.

Black az említett videókban megmutatta, hogy milyen sokat fejlődött a hangja és teljesen más értelmezést tud adni a daloknak, amelytől az az érzésünk támad, mintha újak lennének és nem keltenek ezt már hallottam-benyomást. 

3. Rebecca nemcsak a stúdióban alkot nagyot, hanem a házi videókban is, ugyanis zenei kíséret nélkül vállalkozott a The Neighbourhood Sweater Wheather című dalára, amely nagyon jól sikerült. Akkoriban mi is írtunk róla és a ti egybehangzó véleményetek is az volt, hogy tényleg jó feldolgozás lett. Szintén Rebecca mellett szól, hogy felvállalta acapella stílusban is a hangját, amit a mai sztárok többsége nem szokott megtenni.

4. Színésznőként is próbál érvényesülni és be kell valljuk, jól teszi. Bár egyelőre netes felületen ismerkedik a szakmával, hiszen Katy Perry 2011-es megjelenésű Last Friday Night (T.G.I.F.) című videoklipjében való szereplése óta kiázólag YouTube-videókban láthattuk szerepelni.

Tavaly a Friends Who Live Together című rövidfilmben mutatta meg tehetségét Jonah Green oldalán, melynek érdekessége, hogy a forgatókönyvet is ők maguk írták, ami szintén említésre méltó. Idén már a Royal Crush című webszériában láthatjuk őt, amelynek nemrég indult a harmadik évada. Bár azt még nem tudni, hogy hány epizód készül a szezonhoz, de a sztár bemutatkozása a sorozatban szintén jó értékeléseket kapott.

5. Összegzésként kijelenthető, hogy Rebecca igencsak sokoldalú, hiszen énekesnőként, színésznőként, forgatókönyvíróként is bizonyította tehetségét, mindezek mellett pedig sokszor ad tippeket YouTube-os videóiban, tervezett már pólókat és karkötőket, valamint szinkronszínészként is kirpóbálta magát (a Legend of a Rabbit című rajzfilmben ő kölcsönözte a hangját az egyik szereplőnek).

A fentieken túl azt is bizonyította, hogy a jelenlegi trendeknek megfelelő zenei stílusban is megállja a helyét, melynek a Saturday című szerzemény az egyik legékesebb példája.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek