Starity

Rita Ora váltja Tyra Bankset a Topmodell leszek! élén

2016. július 22. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznői babérokra törő énekesnő lehetőséget kapott arra, hogy műsorvezetőként is bizonyítson.

hirdetés
Rita Ora váltja Tyra Bankset a Topmodell leszek! élén

Tavaly októberben még arról számolt be a Topmodell leszek! műsorvezető-producere, Tyra Banks, hogy véget ér a népszerű sorozat, a közelmúltban azonban kiderült, hogy mégsem így lesz. A show továbbra is a megszokott mederben folytatódik majd, ám ezentúl Rita Orát láthatjuk a műsorvezetői székben helyet foglalni. Természetesen Tyra sem tűnik el örökre, ugyanis saját bevallása szerint a produceri feladatokat továbbra is vállalja, illetve időnként egy-egy vendégszereplés erejéig be is ugrik majd a műsorba.

Úgy gondoltam, hogy kihoztuk a maximumot a műsorból, de az igazság az, hogy még mindig életképes, a VH1 pedig továbbra is lát benne jövőt. Hogy is mondhattam volna így nemet?

– nyilatkozta a 2003 óta futó műsor kapcsán Tyra, aki jelenleg a gyereknevelésnek szenteli az életét, kisfia ugyanis január végén jött világra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek