Starity

Ariana Grandét nem engedik fellépni a Fehér Házban

2016. július 26. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 23 éves énekesnő nem szívesen látott vendég az Amerikai Egyesült Államok elnökének lakó- és munkahelyén.

hirdetés
Ariana Grandét nem engedik fellépni a Fehér Házban
Fotó: Jones Crow

Az eredeti tervek szerint oly sok hírességhez hasonlóan Ariana Grande is otthonában, a Fehér Házban szórakoztatta volna országa elnökét, ám a kormány nem kért előadásából – fellépését a tavalyi fánkos incidensre hivatkozva mondták le. Ariana ugyanis körülbelül egy évvel ezelőtt tért be a Lake Elsinore-i Wolfee Donuts fánkboltba, ahol nemcsak összenyalta a pultra kitett, eladásra kínált finomságokat, hanem ráadásul fennhangon kijelentette: utálja Amerikát és az ott élő embereket.

E két tette épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy visszamondják meghívását, mondván, hogy amit mondott és amit tett, az megbocsáthatatlan. Ugyan az énekesnő képviselői megpróbálták elrendezni az ügyet, ám próbálkozásaik nem jártak sikerrel, így vélhetően Ari tanul belőle, hogy legközelebb kétszer is meggondolja mit tesz és mond nyilvános helyen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek