Starity

Új kislemezt dobott piacra a Scandal

2016. július 27. 09:09   |   Szerző: TokyoGhoullel

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csapat 2016-ban nem igazán jelentkezett új dalokkal, mivel leginkább az európai turnéjukra koncentráltak, most viszont a rajongók legnagyobb örömére megérkezik legújabb albumuk, a Take Me Out.

hirdetés

A kiadvány címadó dalához tartozó videoklip július 25-én került fel a csapat YouTube-csatornájára. Érdekesség, hogy tíz évvel ezelőtti megalakulásuk óta a lányok elsősorban külső zeneszerzőkkel dolgoztak, az utóbbi időben viszont – így a Take Me Out esetében is – szinte kizárólag ők írják a dalaikat. (A „B-oldalas” I Want You is a banda dobosának, Rinának a munkája.)

A kislemez három verzióban kerül a boltokba és a fent említett I Want You-nak az instrumentális változata is helyet kap a lemezen. A másik kettőn pedig megfigyelhető lesz pár új szám a Donbondobondótól, vagyis Mami és Tomomi alprojektétől.

Íme, a dallista:

1. Take Me Out
2. I Want You (Regular Edition)
3.  Dobondobondo (Limited Edition A)
4.  Dobondobondo (Limited Edition B)
5. Take Me Out (Instrumental)

A lemez borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek