Starity

Demi Lovato és Joe Jonas visszarepítették rajongóikat az időben

2016. július 28. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato és Joe Jonas szakításuk után is jó viszonyban maradtak, és családtagként tekintenek egymásra.

hirdetés

Demi Lovato és Nick Jonas Honda Civic: Future Now nevet viselő turnéja előző este Washingtonban folytatódott, ahol több meglepetéssel is készültek a közönség számára. A koncert során színpadra lépett a country csillag, Brad Paisley, aki Demivel közös duettjét, a Without A Fightot adta elő, valamint ezt követően felcsendült még az énekesnő balladája, a Stone Cold is, aminél már a Jonas-fiú is csatlakozott hozzájuk, és zongorán kísérte őket. 

Ezt követte az est legemlékezetesebb pillanata, amit Lovato exe, és egyben Nick bátyja, Joe Jonas okozott, aki megjelenésével sokakban előídézte a meghatározó Rocktáboros időszakot, és egészen 2008-ig repítette vissza a rajongókat.

Joe, mért nem bújsz elő?

– tette fel a kérdést Nicholas, amivel Lovatót lepte meg a leginkább, ugyanis fogalma sem volt a srácok tervéről, így amikor meghallotta egykori szerelme hangját, azonnal a szívéhez kapott, és arcán egész végig letörölhetetlen vigyor volt.

Meglepni Demit a Gotta Find You-val olyasvalami, amit sosem fogok elfelejteni! Köszönöm, hogy ott lehettem, srácok. Nagyszerű műsort hoztatok össze. Büszke vagyok, hogy ilyen tehetséges, csodálatos emberek lehetnek az életem részesei

– írta másnap Instagram-oldalán Joe egy kép kíséretében, ami alá később érkezett Miss Lovato rövid, ám annál lényegretörőbb válasza, ami annyit takart, hogy Szeretlek.

A Cake By The Ocean előadóját egyébként a napokban az E! Online riportere faggatta a 23 éves énekesnőről, akivel 6 évvel ezelőtt alkottak egy párt, de románcuk csak néhány hónapig tartott, ám mindezek ellenére a mai napig sikerült remek viszonyban maradniuk – legutóbb például együtt ünnepelték a függetlenség napját.

Nem exként tekintek rá. Nagyon jó barátok vagyunk. Sok mindenen mentünk együtt keresztül, és nagyon közel állunk egymáshoz. Családtag

 – idézte a magazin Jonas szavait.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek