Starity

Meet Me Half Way címmel jelenteti meg első önálló dalát Liam Payne

2016. július 28. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 22 éves énekes nem vesztegeti az idejét, és hamarosan megörvendezteti a rajongóit első szerzeményével.

hirdetés

Az elmúlt napokban nagyon felgyorsultak az események Liam Payne körül: múlt héten még arról számoltunk be, hogy leszerződött a Capitol Records lemezcéghez, tegnap pedig már arról írtunk, hogy elhagyta a One Direction karrierjét egyengető Modest Managementet, és a Doyen Globalra bízta hivatalos ügyeinek intézését.

Az elmúlt órákban újabb izgalmas hír járta be a világsajtót, ugyanis kiszivárgott egy dokumentum, ami szerint Liam regisztrálta a BMI-nél a Meet Me Half Way című szerzeményét, ami szólókarrierjének első mérföldköve lesz, megjelenésére azonban még várnunk kell. Az énekes Sara Harmouch közreműködésével szerezte a dalt, a BMI pedig megerősítette, hogy hivatalosan július 19-én regisztrálták azt.

A BMI megerősítette: július 19-én regisztrálták a dalt

Liam egyébként nem titkoltan várja, hogy végre beindítsa önálló karrierjét, amiben mind a menedzsment-, mind a kiadóváltás nagy előrelépést jelent, és várhatóan pozitív hatást eredményez majd. Terveiben pedig természetesen párja, Cheryl Cole is támogatja az énekest, aki méltán büszke tíz évvel fiatalabb szerelmére.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek