Starity

15 ritka történelmi fotó – I. rész

2016. július 29. 17:05   |   Szerző: Glamster

Nem számít, hogy történelmi helyszínt, híres embert, vagy csak egy hétköznapi személyt látunk – mindegyik egy történetet mesél el nekünk

Többnyire csak olvassuk a történelmet cikk vagy tananyag formájában, száraz tényként, ami nem fogja meg a képzeletedet. Azonban a képek valami egészen más élményt nyújtanak. Megmutatja, hogyan is nézett ki egy korszak, betekintést nyer a minden napi emberek drámájába.

1. Dorothy Counts: az első fekete lány az USA-ban, aki egy teljesen fehér iskolába járhatott – 1957

Mint tudjuk, a feketék csak másodosztályú lakosai voltak az USA-nak, még a rabszolgafelszabadítás után is. Ez azt jelentette, hogy nem volt joguk szavazni, és a közéletben is egy külön helyet kaptak: volt a feketék számára fenntartott templom, szórakozóhely és iskola is. A képen láthatjuk, a fiú osztálytársai milyen megalázásnak tették ki a lányt, aki megkívánta szegni a diszkrimináció szabályait.

hirdetés

Charlotte’s Harry Harding High School, 1957

2. Ausztrál fiú így örült egy pár új cipőnek a II. világháború alatt

Fotó: theearthchild

3. Egy nő, akit futás közben akartak megállítani – 1967

A verseny szervezői a fotón láthatóan próbálták megállítani Kathrine Switzert futás közben, mivel nők nem vehettek részt ilyen fajta versenyeken. Ő volt az első a gyengébbik nemben, aki elérte mégis a célt.

4. Holokauszt menekültek, akiket lencsevégre kaptak felszabadításuk után a „halálvonatról” – 1945

5. Egy katolikus feleség és egy protestáns férj sírja Hollandiából – 1888

A szerelem nem ismer hatátorkat...

6. Egy férfi megtagadta a náci tisztelgést – 1936

7. Harold Whittles, aki életében először hallott hangokat

Harold siketen született, soha azelőtt nem ismerte a hangokat, zajokat, melyek számunkra oly természetesnek és magától értetődőnek tűnnek. Orvosai egy hallókészülék segítségével tudtak javítani a kisfiú állapotán. Harold arcán teljes megdöbbenéssel reagált arra a pillanatra, amikor életében először hallott hangokat. Ezt a pillanatot örökítette meg a jelen lévő Jack Bradley – fotótörténet.

A képen látható a korabeli hallókészülék

8. Első reggel Svédországban, miután a közlekedés irányát megváltoztatták a bal oldalról a jobb oldalra – 1967

9. Egy férfi így keresett munkát 1930-ban

„3 mesterséget ismerek, 3 nyelvet beszélek, 3 évig harcoltam, 3 gyermekem van, 3 hónapja vagyok munkanélküli, de csak 1 állást szeretnék"

10. Német katonáknak először vetítették le a koncentrációs táborban készült felvételeket – 1945

11. Maffia főnök, Joe Masseria meggyilkolása után egy brooklyn-i étteremben, kezében a pikk ász kártyával – 1931

12. A nyugati oldalon élő berlini szülők mutatják az újszülött gyermekeiket a keleti oldalon élő nagyszülőknek – 1961

13. Abrobatikusok egyensúlyoznak az Empire State Building párkányán – 1931

14. Korabeli rúdtáncos mutatja a bíróságon, hogy túl nagy volt a bugyija ahhoz, hogy villantson – amiért egy civilnek öltözött rendőr letartóztatta őt Floridában

15. Haláli póz

Szó szerint. A történelem legszebben elkövetett öngyilkosságának tartják a New York-i nő estetét, aki az Empire State Buildingről vetette ki magát.  Evelyn McHale 23 éves volt, és azután döntött a drasztikus lépés mellett, miután vőlegénye elhagyta őt. Teste egy limuzin tetejére érkezett, amit bár teljesen összezúzott, rajta egy karcolás sem látszott, holott életét vesztette. A pillanatot Robert Wiles örökítette meg, amit rá pár napra a Life magazin a hét fotójaként hozott le...

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek