Starity

Hivatalos: Véget ér a Trónok harca

2016. augusztus 01. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Casey Bloys, az HBO elnöke a csatorna nyári sajtótájékoztatóján erősítette meg, hogy a nyolcadik évaddal véget ér a George R. R. Martin regénysorozatán alapuló fantasy sorozat.

hirdetés
Hivatalos: Véget ér a Trónok harca
Fotó: HBO

Már áprilisban is szó volt arról, hogy a vége felé közeledik az HBO nagy sikerű sorozata, ám mostanra biztossá vált: véget ér a Trónok harca. A rajongóknak egyelőre nincs oka szomorkodni, ugyanis a széria még hosszú ideig képenyőn marad, hiszen jelenleg is a jövő júniusban képernyőre kerülő hetedik évadra várunk, mely egy évvel a közelmúltban véget ért hatodik évad folytatásaként érkezik majd.

Maga a sorozat egyébként ugyanolyan jól – ha nem jobban – teljesít, mint a kezdetekkor, ám a készítők szerint a történet már megérett a lezárásra.

A készítőknek határozott tervük van arra vonatkozóan, hány évadot szeretnének elkészíteni. Ha rávehetném őket, még további tíz évad készülne, de hagyjuk őket, hogy úgy alakítsák a műsort, ahogy a legjobb lehet

– nyilatkozta Bloys, aki szót ejtett egy esetleges spin-off sorozatról is, és hozzátette, hogy ugyan volt szó róla, de egyelőre nincs semmi kőbe vésve, mindenesetre ő nyitott lenne ennek ötletére. 

A 2011 óta futó sorozat egyébként idén nem kevesebb, mint 23 Emmy-jelölést kapott, mely szintén azt mutatja, hogy a széria jól teljesít, és a jövőben is van igény a folytatására, ám Bloys szerint ez nem változtathat a terveken.

Mindig jó érzés Emmyt nyerni, de nem ez a fő célunk a sorozattal, hanem hogy a lehető legjobb történetet hozzuk el a feliratkozóink és rajongóink számára. Ezért bíztuk az irányítást David Benioffra és Dan Weissre, akik úgy találták, hidegebb klímára van szükség a folytatás forgatásához

– magyarázta az HBO-elnök, így indokolva, hogy miért csúszik olyan sokat a hetedik évad sugárzása.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek