Starity

Bow Wow bejelentette visszavonulását

2016. augusztus 09. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 29 éves rapper a Twitteren hozta nyilvánosságra, hogy lehúzza a rolót, és visszavonul a zeneipartól.

hirdetés

Bow Wow 2000-ben mutatkozott be Beware of Dog című nagylemezével, amit további öt követett az elmúlt években. Legújabb korongja a közeljövőben kerül a lemezboltok polcaira NYLTH címmel, és saját bevallása szerint ez lesz az utolsó is egyben, ugyanis ezennel végérvényesen búcsút int a zeneiparnak.

Évekkel ezelőtt megmondtam, hogy 30 éves korom előtt visszavonulok. Egyszerűen nem látom magamat 30 évesként rappelni

– magyarázta döntése okát Bow Wow, majd így folytatta:

Több mint tízmillió lemezt adtam el, túl vagyok hat arénaturnén, tíz top 10-es dalon, néhány platina- és aranylemezen. VÉGEZTEM. A visszavonulás számomra egy új kaland kezdete.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Bow Wow végleg hátat fordítana az álomgyárnak, ugyanis saját bevallása szerint a későbbiekben színészi karrierjére szeretne koncentrálni, de műsorvezetőként is kipróbálná magát. A rappernek erre minden esélye meg is van, ugyanis korábban olyan produkciókban csillogtatta meg színészi képességeit, mint a Halálos iramban – Tokiói hajsza, a Nyeretlenek, a Csodacsuka és a Kavaró korisok, de feltűnt még a Smallville-ben, a CSI: Cyberben és a Ki ez a lány?-ban is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek