Starity

Véget ért Christie Brinkley és John Mellencamp kapcsolata

2016. augusztus 10. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A modell és a zenész egy évnyi együttjárás után döntöttek a szakítás mellett.

hirdetés

A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb modelljeként ismert Christie Brinkley és a karrierje során több zenekarban is megfordult John Mellencamp a napokban vetett véget egy éve tartó kapcsolatának. A hatvanas éveikben járó sztárpár románca – sajtóképviselőjük elmondása szerint – a szoros munkabeosztás és a távolság miatt ment tönkre, de továbbra is barátok maradnak.

Cristie egyébként úgy nyilatkozott júniusban a People magazinnak, hogy felüdítő számára olyasvalakivel randizni, akivel hasonló korúak, mivel korosztálya férfi tagjainak többsége magánál sokkal fiatalabb hölgyeknek csapja a szelet.

Amikor Johnnal először találkoztunk, azt gondoltam, hogy teljesen különbözőek vagyunk, de aztán beszélgettünk, megismerkedtünk, és rájöttem, hogy több közös van bennünk, mint azt elsőre gondoltam

– nyilatkozta néhány hónapja a modell.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek