Starity

Közel tíz év után ismét az VMA színpadán bizonyíthat Britney Spears

2016. augusztus 17. 14:02   |   Szerző: sanzeeka

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pophercegnő már minden bizonnyal jelen lesz az augusztus 28-án megrendezésre kerülő Video Music Awardson.

hirdetés

Az idei kétségtelenül Britney Spears éve! Az énekesnő hamarosan piacra dobja Glory címre keresztelt kilencedik stúdiólemezét, mindeközben pedig Las Vegas-i rezidenciájában szórakoztatja a közönséget. 

Az MTV egyik legrangosabb eseményén, a Video Music Awardson már rutinos fellépőnek számító énekesnő közel tíz év után ismét színpadra állhat, ahol először csendül fel élőben új korongjának beharangozó szerzeménye, a G-Eazyvel közösen készített Make Me.

Ugyan idén egyetlen kategóriában sem jelölték a 34 éves énekesnőt, ám így sincs oka aggodalomra, hiszen pályafutása során eddig 28 jelölést kapott, 5 díjat vihetett haza, és újdonságával minden valószínűség szerint jövőre már őt is jelölik majd.

Az idei gálára egyébként augusztus 28-án, a New York-i Madison Square Gardenben kerül sor este nyolc órától, melyet élőben közvetít majd az ET. A rajongók 16 kategóriában szavazhatnak kedvenceikre, az azonban már egészen biztos, hogy az életműdíjat a nemrég még hazánkban koncertező Rihanna viheti haza.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek