Starity

Klippremier: Placebo – Jesus’ Son

2016. augusztus 19. 17:05   |   Szerző: itsjustme

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három évvel legutóbbi nagylemezük, a Loud Like Love megjelenése után a Placebo ismét stúdióba vonult.

hirdetés
Klippremier: Placebo – Jesus’ Son
Fotó: Facebook / Placebo

Az ősszel hazánkban koncertező zenekar július elején kezdte meg legújabb kisfilmjének forgatását, Olaszországban, Szardínia szigetén. A forgatás helyszínét maga a frontember, Brian Molko választotta ki, miután hallott az ott megrendezésre kerülő Dunajam Fesztiválról, amelynek felvételei révén teljesen lenyűgözte a tengerpart.

Valószínűleg ez a valaha volt legoptimistább, legéletigenlőbb, legpozitívabb és legspirituálisabb kislemezünk. Nincs sok sötétség ebben a dalban, csak fény

– árulta el az énekes az augusztus 16-án publikált kulisszák mögötti videóban legújabb dalukról.

Joe Connor fényképész-rendezőt elmondása szerint már nagyon régen lenyűgözték a helyi hagyományok, melyek már több mint háromezer évre nyúlnak vissza, illetve az ezt idéző szardíniai karnevál; ezt az „álomszerű, kissé szürreális” világot próbálta meg az alábbi kisfilmben is visszaadni illetve bemutatni. 

A zenekar múlt évben, a Loud Like Love turnéja befejeztével kezdte meg húszéves fennállásának, valamint az 1996-ban megjelent debütáló lemeze évfordulójának ünneplését. A teljesen váratlanul jött MTV Unplugged koncert mellett ritka – vagy éppen sosem látott – felvételekkel ajándékozták meg rajongóikat, bakelitlemez formájában újra kiadták régebbi nagylemezeiket, az orosz Beat Filmfesztivál keretein belül pedig bemutatták elfeledettnek vélt dokumentumfilmjüket, valamint kifejezetten a rajongói igényekre épülő világkörüli turné szervezésébe kezdtek, melynek során a frontember ígérete szerint akár több mint tíz éve nem játszott dalokat is előszednek még egyszer, utoljára.

Azonban a meglepetések sora itt sem ér véget; a zenekar augusztus 4-én jelentette be az október 7-én boltok polcaira kerülő újdonságait is. A harminchat dalt tartalmazó duplalemezes válogatásalbum, a Place For Us To Dream mellett egy középlemezt is rögzítettek Adam Noble producer közreműködésével. A négy új dalt, köztük a Jesus' Sont, valamint a Talk Talk klasszikusának, a Life's What You Make It-nek feldolgozását tartalmazó albumot a Placebo egyik legnagyobb közönség kedvenc dala, a Twenty Years újradolgozott koncert-, illetve akusztikus, zongorás verziójával próbálják feledhetetlenné tenni.

A Placebót az A Place For Us To Dream turné keretein belül a hazai rajongók november 11-én, a Budapest Sportarénában láthatják majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek